Több mint 4700 katona van a déli határon

Több mint 4700 katona teljesít szolgálatot a déli határ mentén a vezérkari főnök tájékoztatása szerint.

2015. október 4., 10:17

Benkő Tibor az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorfolyamában felidézte: a katonák kettős feladatot teljesítenek, egyrészt az ideiglenes biztonsági határzár kiépítésében vesznek részt, másrészt a rendőrség munkáját segítik – írja az MTI.

A Honvéd Vezérkar főnöke a vörösiszap-katasztrófa ötödik évfordulója alkalmából felidézte, hogy annak idején több mint 2300 katonával és 350 eszközzel vettek részt a mentesítésben. Ilyen rövid idő alatt korábban nem volt ilyen nagy mértékű mozgósítás – tette hozzá Benkő Tibor, aki az eddigi legnagyobb feladatként hivatkozott a 2013-as dunai árvízre, ahol csaknem 10 ezer katonát kellett bevonni a védekezésbe.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.