Tíz éves a budaörsi német katona-temető

A német fegyveres erők mintegy 54.000 halottat vesztettek Magyarország területén a világháború harcaiban. Sírjaik gondozása magán-kezdeményezésekre kezdődött meg, 1987 óta szervezetten folyik. Tíz éve avatták fel a budaörsi katona-temetőt, ahol a háború 13.900 német és 600-nál több magyar áldozata nyugszik. Az áldozatokról és az évfordulóról a két ország képviselői és hozzátartozók jelenlétében emlékeztek meg június 23-án.

2012. június 23., 19:38

Matei Ion Hoffmann, budapesti német nagykövet az ünnepségen hangsúlyozta: a közös katonai temetők és emlékhelyek mára a nemzetek közötti megbékélés, a kölcsönös tisztelet, a partnerség és a barátság kifejezésévé és jelképévé váltak. "Arra kell figyelmeztetniük az emberiséget, hogy a nacionalizmus, az önkényuralom, mások megvetése nagyon könnyen elképzelhetetlen tragédiákhoz vezethet. Az ilyen viselkedésmódok már a kezdeti stádiumban is a gyűlölet magvait hintik el, és akadályozzák a békés együttélést.”

A Német Hadisírgondozó Szövetség már az 1960-as években tárgyalt a Magyar Vöröskereszttel a sírok feltérképezéséről, s 1987-ben állította helyre az első temetőket. A hadisír-egyezmény 1993. évi aláírása után a szervezet rendszeres munkához látott Magyarországon, megszervezve a halottak központi sírkertekben való elhelyezését. Komárom-Esztergom és Pest megye, valamint Budapest területéről szállították át Budaörsre az elhunytak földi maradványait az új temetőbe, amelynek 2002-es felavatásával e sírkertek száma 16-ra emelkedett. A temető része a mintegy 700 adományozott fából álló békepark is, amelyet 1998-ban nyitottak meg.

A német szervezet a Honvédelmi Minisztériummal együttműködve 1989 óta szervez táborokat német és magyar fiataloknak a hadisírok gondozására. 1995 óta ebben a munkában a Bundeswehr katonái és tartalékosai is részt vesznek.

További írásokat olvashat Németországról a

www.ger - mania.huhonlapon


.