Titok: ezt kockáztatja a nemzet bankára

Mert valójában nem az a kérdés, hoz-e pénzt a hazai labdarúgásba Csányi Sándor? (Hoz.) Vagy hogy a jelenleginél áttekinthetőbb viszonyokat igyekszik-e teremteni és új fejlődési pályára állítani a magyar focit? (Igen.) Hogy az adózás és szponzorálás szempontjából kedvezőbb helyzetbe kívánja hozni a klubokat? (Vélhetően igen.)

Még csak nem is az a kérdés, hogy a második Orbán-kormány hivatalba lépéséhez mennyire köthető Csányi labdarúgó elnöki tisztsége? (Történelmietlen a kérdés, de másképp nem tehető fel: ha nem a Fidesz alakít kormányt, akkor ambicionálta volna Csányi az MLSZ vezetését?) És egy kérdést megérne az is, hogy szerencsés dolog-e olyan feltételekkel vezetőt keresni, ahogyan az most történt. Úgy, hogy az elnökségi tagokat maga a leendő elnök nevezte meg, akiket ezek után mind megválasztottak.

Érdekes kérdés – ezt a Népszabadságban Murányi András fogalmazta meg –, hogy egy rendkívül sikeres üzletember miért kockáztat ekkorát, miért kísérti a kudarcot azzal, hogy az MLSZ elnöke lesz. Jó kérdés, de a lényeg megértéséhez talán még ennél is mélyebbre kell ásnunk.

Csányi Sándor 1992 óta vezeti az OTP Bankot. Ennek a pénzintézetnek óriási helyzeti előnye volt a magyar piacon, de korántsem volt magától értetődő, hogy az ügyfelekért folytatott versenyben pozícióit olyan magabiztosan lesz képes megtartani, ahogyan azt az elmúlt másfél évtized igazolta. (Pedig nem egy, hazánkban megtelepülő külföldi bank jelentette ki rátartian, hogy megtöri az OTP hegemóniáját.) A bank első számú vezetője nagy önuralomról tanúságot téve a háttérbe húzódva, feltűnés nélkül, szürke eminenciásként irányít, ami egy önmarketinggel terhes, plakátemberekben sűrű országban kétszeres érdem.

A bankvezető ritka megszólalásaikor a pénzintézet jövőjéről nyilatkozva nem győzte hangsúlyozni, hogy a hazai pozíciók megszilárdítása után külföldi akvizíciókkal kell a további növekedés feltételeit biztosítani. Így és ezt követően vetette meg a lábát az OTP előbb Szlovákiában, majd Romániában, utóbb Bulgáriában. Ez utóbbi azért is lényeges állomás, mert a helyi bolgár BCR-t az osztrák Erste Bank elől vitték el, ami jelezte: 2003-ra regionálisan jelentős szereplővé lépett elő az OTP.

Azóta az OTP-birodalomhoz tartozik Horvátország, Szerbia, Ukrajna és Oroszország. A terjeszkedésben más megfontolás is mozgatta Csányit és vele együtt a bank felső vezetését. Az állandó növekedési kényszer egy profitorientált cégnél nem szorul magyarázatra. (Még akkor sem, ha a terjeszkedés egy ideig csak viszi a pénzt.) Az OTP-nél pontosan tudták (és tudják), hogy egy bizonyos méretnagyságig ideális felvásárlási célpontjai lehetnek a pénzügyi szektor regionális és globális elefántjainak. Létezhet persze olyan terv, ami szerint egy cég éppen erre játszik, de ez a forgatókönyv aligha az OTP-jé.

Nagyjából innen nem értem, miért lett Csányi Sándor az MLSZ elnöke. A régiós elsőségért harcoló OTP-vezért már kevésbé érdeklik a terjeszkedés újabb célországai és az ott működő, felvásárlási célponttá érett bankok? Lehetséges, hogy a 2001-ben elindított külföldi bevásárlások sora lezáródott? Aligha.

Elképzelhető, hogy olyan menedzsmenttel rendelkezik a legnagyobb hazai bank, hogy a stratégiai döntések előkészítéskor és végrehajtásakor akár évekre nélkülözni tudja a vezérét? Nehezen hihető. Ezzel szemben viszont tény, hogy a bankvezető megválasztásakor úgy nyilatkozott: „ Azt ígérem, hogy az elkövetkezendő periódusban időm legnagyobb részét a labdarúgásnak szentelem.”

Mindehhez hozzátehetjük, hogy Csányi döntésének megértését nem teszi könnyebbé, hogy tudjuk: olyan kiterjedt cégbirodalommal (Csányi Pincészet, Pick, Sole-MiZo) rendelkezik, amely tartósan aligha nélkülözheti tulajdonosa távolmaradását.

Az üzletember fociszeretete közismert, de ez önmagában aligha magyarázhatja, miért akarja magát kipróbálni egy vitán felül egyszerre csúszós és hínáros területen. Olyan területen, ami szó szerint kis pálya ahhoz képest, amekkora pályákon Csányi eddig játszott és játszik. Nem tudni, hogy az újdonsült MLSZ-elnök mennyire vetett számot azzal, hogy egy labdarúgó szövetség (tehát nem csak a magyar) nem vezethető úgy, ahogyan egy óriáscég. Nem arról van szó, hogy ne kellene új szellemet, szemléletet és gondolkodásmódot vinni a hazai labdarúgást irányító szervezetbe. Sokkal inkább arról, hogy a bármilyen modern vállalati kultúra csak jelentős módosításokkal alkalmazható egy (korszerűen működő) sportági szövetségben.

MLSZ elnökként kifejezetten zavarna, ha a miniszterelnök olyat találna mondani (és ez történt), hogy van esélye a magyar csapatnak a 2014-es világbajnokságra való kijutásnak. Nos, nincs. Akkor sem, vagy annak ellenére sem, hogy a labda gömbölyű. Tíz évre el kellene felejtenünk minden eredményességi mutatót, és akkor talán volna esély az Európa- és világbajnoki részvételre. De hogy a helyzet több mint aggasztó, az nem elsősorban a klubcsapataink és válogatottunk siralmas szereplésén mérhető le. (Azon is, de ez most lényegtelen.) Sokkal inkább azon, hogy az egekig dicsért VB bronzérmet nyert (2009, Egyiptom) U-20-as válogatott tagjai közül senki nem robbant be, sőt ebből a nagy reményűnek gondolt társaságból azóta senkivel nem történt semmi igazából említésre méltó.

A jövőre nézve több mint baljós az a tény, hogy eredménytelensége miatt elküldték a székesfehérvári Puskás Labdarúgó Akadémia teljes vezérkarát, mert egyetlen megfelelő szintű játékost sem tudtak felnevelni a Videotonnak. Noha ez alapfeladata volna az akadémiának.

Ha valamire igaz, hogy hosszú és nehéz feladat, ez a magyar labdarúgás rendbetételére feltétlenül. Egy olyan országban nehéz türelmet kérni, amelynek nemzeti csapata legutóbb 1986-ba jutott ki világversenyre. Mégis türelmet kérni sokkal becsületesebb, mint bármi mást. Ezért sem értem Csányi Sándort (de ez legyen az én bajom), mert ha komolyan gondolja, akkor az MLSZ-elnöksége hosszú kitérő lesz.

Ki érti ezt? Korlátolt felelősségű tollforgatóként (Kft) rávágnám: én nem.