Tisztelt Szerkesztőség!
Nagyra becsült olvasótársam, Marczinus Sándor leveléhez (2010/18.) fűzöm az alábbi kiegészítést. Helyesen állapítja meg levelének első mondatában azt, hogy Németország az angolokkal való kiegyezéssel szerette volna elkerülni a kétfrontos háborút. Ismeretes, hogy ez nem sikerült Hitlernek. Sikerült viszont Japánnak és a Szovjetuniónak. Amikor Molotov 1940 novemberében Berlinben tett látogatásáról (akkor derült ki, hogy nem tudnak megegyezni) hazautazott, útját megszakította Moszkvában. Néhány nap múlva pedig megjelent a közlemény arról, hogy Japán és a Szovjetunió megnemtámadási egyezményt kötöttek. Az egyezmény remekül bevált mindkét félnek. Japán a Xvantung-hadsereget bevetette a délkelet-ázsiai és az óceániai frontokon, az oroszok pedig 1941 végén átdobhatták kelet-szibériai csapataikat az európai frontokra. Előbbi akkor derült ki, amikor a Mandzsúriára rontó szovjet csapatok úgy hatoltak be az országba, mint kés a vajba. Akkor viszont már vajmi kevés szüksége volt az USA-nak a szovjet segítségre, hiszen már ledobták a két atombombát, és Japán tárgyalt a fegyverszünetről. A jaltai konferencián ugyanis olyan megállapodás született, hogy a SZU legkésőbb három hónappal az európai háború befejezése után hadba lép Japán ellen. Az atombombákat augusztus 6-án és 9-én dobták le Hirosimára, illetve Nagaszakira, az európai háború pedig éppen három hónappal korábban, május 9-én ért véget. A SZU-nak sietnie kellett, hogy időben, de még így is egy nappal később, augusztus 10-én megindítsa csapatait Japán ellen. Szívélyes üdvözlettel: Del Medico Imre Budapest
