Tévénézésben a magyarok megverik az egész világot, most már csak dolgozni kellene egy kicsit

 „Munkaerőhiány” – halljuk unos-untalan. „Elfogyott a munkaerő – már az öreg szakikat is visszavárják” – olvashatjuk egy szalagcímben. „Megoldjuk okosba’? Elfogynak a jó magyar szakik” – szól egy másik, de napestig idézhetnénk, hiszen ez volt az egyik leggyakrabban tárgyalt téma a nyilvánosságban az elmúlt két év alatt. Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a munkaerőhiányról szóló cikkek mennyire nem adnak összetett képet a valós helyzetről. Az emberek inkább sok laikus okoskodásból kénytelenek tájékozódni, így kevés információjuk van arról, hogy valóban van-e munkaerőhiány, s ha igen, az hogyan hat a bérszintre.

Ezért hiánypótló az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Központ Közgazdaság-tudományi Intézetének legfrissebb kiadványa, a Munkaerőpiaci Tükör 2016, amelynek fókuszában a munkaerőhiány jelensége áll. A tanulmánykötet budapesti bemutatóján az egyik szerkesztő, Köllő János közgazdász azt vázolta, mit is értünk munkaerőhiányon, amely teljesen természetes módon létezhet egyidejűleg azzal, hogy vannak betöltetlen állások is a piacon.

– 2013 után a magyar munkaerőpiacon megszaporodtak a hiányjelzések. Nemzetközi összehasonlításban is előkelő helyen állunk hiányintenzitásban – mondta Köllő, hozzátéve,

a Eurostat rangsora szerint az üres állások arányát tekintve (2016 negyedik negyedévében) az egészségügyi és szociális ágazatban Magyarország minden más EU-tagállamot megelőz.

Másik három ágazatban is dobogós helyen végzett Magyarország: ez pedig az ipar, az építőipar és az információ-kommunikáció. (A versenyszféra egészét tekintve mindössze annyival kedvezőbb a kép, hogy „csak” a hatodik helyen állunk az uniós tagállamok sorában, hiszen e szférába nem tartoznak bele az oktatás/egészségügy és szociális ágazat adatai.)

Köllő János beszélt a foglalkozási szerkezetet érő demográfiai hatásokról is.

– 2011 és 2020 között a teljes aktív korú népesség körülbelül hat százalékkal csökken.

Várhatóan a csak általános iskolát végzettek csoportján belül figyelhető meg a legnagyobb csökkenés, ami becslések szerint félmillió is lehet. Viszont négyszázezerrel nő a diplomások száma és kétszázezerrel csökken a szakiskolai végzettek száma – mondta, hozzátéve, hogy stagnál ebben az időszakban a szellemi foglalkozásúak, a szolgáltatók száma, viszont csökkent a segéd- és betanított munkások száma. Kitért a külföldi munkavállalásra is. Elmondta, hogy a kiáramlásnak az egyik oka éppen a hazai munkanélküliség előli menekülés, miközben – kiváltképp az építőiparban – jelentős mértékű a munkaerő-visszaáramlás.

Fotó: Riskó Gáspár

A közgazdász szerint érdemes némi fenntartással kezelni a hiánypanaszokról szóló tudósításokat.

– A hiánypanaszok ugyanis érdekvezéreltek. Nem csak okuk, hanem céljuk is van. A vállalatok számára semmilyen következménye nincs annak, ha hiányt jelentenek. És az sem mellékes, hogy mekkora bérek mellett van hiány – magyarázta, hozzátéve, hogy

miközben a vállalatok 85 százaléka hiányról panaszkodik, ugyanezen vállalatok jelzései szerint mindössze két százalék a betöltetlen állások aránya.

– Hogy ennek mi az oka? Talán az is benne van, hogy a magyar vállalatok, mint általában a magyar emberek, szeretnek panaszkodni. De azt is jelentheti, hogy szeretnének felvenni egy embert, de nem tudják megfizetni. Magyarázat lehet az is, hogy a vállalatok lemondanak a munkahelyteremtésről, mert nincs megfelelő áron megfelelő ember – fejtette ki, hozzátéve, hogy inkább a sikeres vállalatok számolnak be a „munkaerő felvételében, illetve megtartásában előforduló nehézségekről”. A tartósan betöltetlen munkahelyek a vállalatok egyharmadát jellemzik. – Mi történik a bérekkel, amikor ilyen manifeszt hiányérzet van? Nos, a hiány ott magasabb. ahol a piaci bérszint alatt fizetnek – közölte. Miközben

a súlyos munkaerőhiány egyáltalán nem jelenti azt, hogy emelkednének a bérek.

– A tervezett és a tényleges béremelkedés között laza a kapcsolat. Nem növekedtek a bérek gyorsabban az átlagosnál – ismertette Köllő János, hozzátéve: hiába olvasható számos hírben, hogy „a bevásárlóközpontokban óriási a béremelés”, az adatok azt mutatják, hogy ezek az emelések a magyar bérstruktúrát még nem rajzolták át kimutathatóan.

A munkaerőhiány említése gyakran kapcsolódik össze az oktatáspolitikai döntésekkel, elsősorban a szakképzéssel. Köllő János hangsúlyozta, hogy minden ellentétes híreszteléssel szemben a középfokú szakképzés nem szorult vissza, csak a szerkezete változott meg. A közgazdász ugyan nem említette név szerint, de aki valamennyire követi a szakképzéssel kapcsolatos oktatáspolitikai híreket, tudja, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László szokott ebben a témában hajmeresztő dolgokat nyilatkozni. Olyanokat például, hogy  a gimnáziumok „érdekérvényesítő ereje” miatt egyre többen tanulnak gimnáziumokban, és kevesebben a szakképzésben, ez pedig Parragh szerint helytelen. Ezzel szemben a tények: a rendszerváltást követően csak az érettségit nem adó szakképzés épült le, ugyanis azok a szakközépiskolák, ahol a diákok érettségit is szerezhettek a szakmájuk mellé, bővültek és népszerűek maradtak. Ezzel párhuzamosan megváltozott a csak szakiskolai végzettséggel rendelkezők foglalkozási összetétele: míg 20 éve 27 százalékuk dolgozott összeszerelőként, gépkezelőként, addig ez az arány ma 46 százalékra nőtt. És hiába ömlenek az iparkamarai elnök megállapításai arról, hogy a gazdaságnak kétkezi munkásokra van szüksége, a vállalatok felől érkező adatok nem ezt mutatják: az érettségi nélküli szakmunkásokat ugyanis kevesebbre értékelik ugyanazon munkakörben is, mint az érettségizetteket.

– Az életkor előrehaladtával pedig drámai mértékben csökken az érettségi nélküli szakmunka piaci értéke

– fűzte hozzá Köllő János.

A hiányhelyzetek megelőzésében kulcsszerepe van az oktatásnak. Bár a kormány ösztönözné a fiatalokat arra, hogy természettudományos és műszaki pályákat válasszák, azonban a Munkaerőpiaci Tükörben olvasható adatok szerint a pályatervek nem az érettségi környékén, hanem korábban alakulnak ki. Ezek a tervek pedig nem függetlenek a nemek szerinti társadalmi elvárásoktól: a fiúk választják a fiúsabbnak tekintett műszaki és természettudományos pályát. Köllő János szerint épp ezeket a nemi sztereotípiákat kellene már alsó tagozatos korban megtörni, hogy érdemi változást lehessen elérni a pályaválasztási döntésekben.

A hiányhelyzetek elleni fellépésben fontos az alkalmazkodóképesség. A magyar közoktatás azonban éppen az alkalmazkodóképességhez szükséges alapkompetenciákra nem tanítja meg a gyerekeket – amint ezt világosan mutatják az OECD mérései is. Az autonómiájában erősen korlátozott iskolai környezetben éppen azok a kompetenciák nem tudnak fejlődni, amelyekre a munkaerőpiacra kilépve a fiataloknak a leginkább szükségük lenne.

A munkapiaci változásokhoz való alkalmazkodást segítheti a felnőttoktatás is. E téren is súlyosan leszakadt Magyarország az uniós tagországoktól.

„Egy nemzetközi összehasonlító kutatás szerint a képzetlen magyar felnőttek a megvizsgált 34 spontán tanulási tevékenységből 23 esetben az utolsó, 8 esetben utolsó előtti helyen állnak, és egyedül a passzív, nem tanulási célú tévénézésben verik a mezőnyt” –

olvasható a Munkaerőpiaci Tükör 2016 tanulmánykötetben – ez az adat azt jelzi, hogy még az Egyesült Államokat is megverjük tévénézésben.

– A manifeszt hiányhelyzetek ritkák, nagy részüket a piaci alkalmazkodás megoldja, igaz nem mindig kívánatos formában, például illegális eszközök bevonásával. Magyarországon a politikai helyzet miatt a bevándorlás szóba sem jöhet, így a hiányhelyzetek megelőzésében fontos szerepe van az alkalmazkodóképességet megalapozó képzésnek, a felnőttoktatásnak – összegezte Köllő János.