Tellér Gyula tanulmányát mondta fel Orbán Tusnádfürdőn

Tellér Gyula Született-e „Orbán-rendszer” 2010 és 2014 között? címmel a Nagyvilág márciusi számában megjelent tanulmánya inspirálta legfőképpen Orbán Viktor nagy politikai botrányt kavaró tusnádfürdői beszédét. A miniszterelnöknek állítólag annyira tetszett főideológusának írása, hogy kiadta az ukázt: kormánya minisztereinek is el kell olvasniuk a dolgozatot – tudta meg a Népszabadság.

2014. augusztus 2., 09:44

Tellér Gyula márciusi dolgozatának első része a 2009-ben publikált Rendszer-e a rendszerváltás rendszere? című esszéjének néhány fő állítása, második nagy fejezete az „Orbán-rendszerről” szól, míg a harmadik rész a konklúziók leírása.

Tellér Gyula szerint az új orbáni rendszer „elkezdett születni”, de az Orbán-féle rendszerépítéssel szemben összeszövetkezett a posztszocialista belső ellenzék és a frankfurtista-posztmarxista EU-bürokrácia.

Egy kevéssé ismert, de Orbán Viktor szűk környezetéhez közeli jobboldali véleményformáló munkatársunknak azt mondta: a miniszterelnök nagyra becsüli Tellér Gyulát, aki a kormánypolitika társadalomelméleti hátterét tanulmányozza, és számos alkalommal elkísérte külföldre, Bukarestbe, Libanonba, Jordániába is a miniszterelnököt. Párizsba és Bécsbe viszont saját költségen utazott, hogy beszerezze a számára szükséges „idegen nyelvű irodalmat” is.

A miniszterelnökre Tellér Gyula gondolatai, tézisei vannak a legnagyobb hatással – mondták, s míg a 2006-os választások előtt az akkor még csak Fidesz-elnök Orbán Viktor szűk körben arról beszélt, hogy politikai pályaíve végén olyan szerepet képzel magának, mint amilyen Bethlen István miniszterelnöké volt Horthy Miklós mellett, amikor tízéves miniszterelnökség után a háttérből „befolyásolta” a kormányzót, ma már azt lehet érezni, hogy szíve szerint a Horthy-korszakhoz, illetve ad absurdum a Kádár-korszakhoz hasonló történelmi időszak kötődne a nevéhez a klasszikus konzervatív értékválasztáson alapuló nemzetállam megerősítésével – mondták a lapnak kormányoldalról.

Az általa Tusnádfürdőn használt tételmondatok kimondásával „csak” deklarálta mindazt, amit az elmúlt ciklusban politikai kormányzás címszóval „elkövetett”; a liberális jogállam „kulturális diktatúrájával szemben” határozta meg értékkonzervativizmusát. Orbán Viktor államépítő programot hirdetett a Tellér Gyula által korábban megfogalmazottak alapján – értékeltek a lap kérésére.

És valóban, Orbán Viktor Tusnádfürdőn sokadszorra mondta el, hogy „a rendszerváltás élményét” csak mint tapasztalatot, de ne mint referenciapontot használjuk. Főtanácsadó ideológusa a már említett 2009-es dolgozatában a rendszerváltás nyilván negatív „tünettani jellemzői” között sorolta a kulturális identitás hanyatlását, a nemzethez tartozás tudatának és a közmorál parancsainak eltűnését. Felsorolásában szerepel „a demográfiai hanyatlás, közben a cigányság létszámának és lakosságon belüli arányának a növekedése, ezeken a helyeken a gettósodás veszélyének a növekedése és sok helyütt az önkormányzatok képtelensége a társadalom szervezésére és a tulajdonbiztonság garantálására”.

19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.