Telekocsival sokkal gyorsabban el lehet jutni Kelet-Magyarországról Budapestre, mint vonattal, a MÁV rengeteg pénzt bukik a csigalassú járatok miatt
Vonattal Zajta, Fehérgyarmat és Mátészalka környékéről legkönnyebben a Mátészalka-Debrecen vasútvonalon lehet eljutni Budapestre.
A vonat
- Zajta és Fehérgyarmat között a 25 kilométeres távolságot 58 perc alatt,
- a Fehérgyarmat és Debrecen közti 96 kilométert pedig 143 perc alatt teszi meg,
- majd ezek után Budapestre összesen 407 percnyi utazás után ér be.
Ehhez képest a telekocsik annyi idő alatt érnek Budapestre, amennyi alatt Zajtáról Debrecenbe ér a vonat – írja a 24.hu.

A MátészalkaLeaks – ez az a csapat, amelynek csigajelmezbe bújt tagja simán lefutotta a Mátészalka és Debrecen között közlekedő vonatot – a legnépszerűbb telekocsi-szolgáltatót kérdezte meg, ezen a vonalon hányan használják a szolgáltatásaikat. Mint kiderült, csak ennek az egy szolgáltatónak a közreműködésével 400 utat tesznek meg hetente. Ez az 5315 forintos Mátészalka-Budapest út költségeivel számolva hetente 2 millió 126 ezer forint kiesést jelent a MÁV-nak. Azaz évente mintegy 110 millió 552 ezer forintot.
Még egyszer: csak egy telekocsi szolgáltatóról van szó.
A MátészalkaLeaksról bővebben ebben a cikkünkben olvashatnak.