Távozik az Index főszerkesztője

2017. május 16., 16:23

Saját kérésére távozik az Indextől Dudás Gergely főszerkesztő. Utódja Tóth-Szenesi Attila eddigi politikairovat-vezető lesz, aki bizalmi szavazást kért kollégáitól – írja a Kreatív.



„A pár héttel ezelőtti tulajdonosváltás egyszerre jelent kicsit szerencsétlen és könnyen félremagyarázható hátteret a hosszabb ideje fontolgatott döntésemnek, illetve egy új fejezet lehetőségét a szerkesztőségnek is. Amihez én nagyon sok sikert kívánok, de az elmúlt időszakban – bármekkora közhely is – új kihívások már jobban eluralták a gondolataimat, mint az Index, így pedig nem lehet mégolyan jó csapatot sem vezetni” – fogalmaz Dudás a felmondását bejelentő közleményben.

Tizenhárom éve dolgozott az Indexnél, korábban gazdasági rovatvezető és főszerkesztő-helyettes is volt.

Dudás utódjául Pusztay András lapigazgató a vezető szerkesztőkkel egyeztetve Tóth-Szenesi Attilát, a politikai rovat vezetőjét kérte fel, aki elfogadta a júniustól érvényes megbízást, de az Index hagyományainak megfelelően bizalmi szavazást kért a szerkesztőségi bejelentésen. Ez elektronikusan zajlik és 24 órán keresztül tart, így szerdán délután ér véget.

A hírportálról nemrég jelentették be, hogy opciós jogával élve megvásárolta Simicska Lajos, aki rögtön tovább is adta a Magyar Fejlődésért Alapítványnak. Az alapítványt az Index ügyvédje, Bodolai László cége alapította, ő egy személyben a kuratórium is. Az ügyletet ismertető közlemény szerint a tulajdonszerzés célja, hogy az Index.hu internetes portál vezető piaci pozíciója, minőségi tartalomgyártó tevékenysége, függetlensége, valamint minél szélesebb társadalmi elérése a továbbiakban is biztosított legyen.