Tarlós Orbánnal egyeztet

Tarlós István a közeljövőben egyeztet Orbán Viktor miniszterelnökkel a főváros és a kormány együttműködéséről. Ezt a főpolgármester mondta újságíróknak vasárnap éjjel a Fidesz-KDNP eredményváró központjában.

2010. október 4., 08:12

A megválasztott főpolgármester közölte: gyorsan meg kell hozni bizonyos döntéseket, amelyek eredményét a budapestiek fél-egy év elteltével érezni fogják. A fontos intézkedések közé sorolta a Városháza működésének átszervezését - nem politikai, hanem szakmai elvárások alapján. Áthangolják a szerződéskötési gyakorlatot, átalakítják a közszolgáltató cégek struktúráját, megnézik, mekkora a pénzhiány. Azt mondta: ezen eldől, hogy miben mekkora segítséget tud adni a kormány a fővárosnak.

Tarlós István kijelentette: György István lesz az első helyettese, és az oktatási-kulturális területet minden bizonnyal Csomós Miklós fogja felügyelni, a többit majd "meglátják". A BKV-ról szólva kifejtette, a közszolgáltató cégeket január 1-től formálisan átalakítják, az új rendszer júniustól tud működni. Megjegyezte: a BKV mellett a miniszterelnökkel folytatandó megbeszélésen a metró ügye lesz a másik fontos téma.

Kitért arra is, arra törekednek, hogy a MÁV-val és a Volánnal közösen, regionális gondolkodás keretében próbálják talpra állítani a BKV-t. Mindenképpen kell állami segítség, a cég közel 400 milliárd forintos külső-belső adósságállománnyal küszködik - mondta. A metróval kapcsolatban - szavai szerint - nem tudják még, hogy mekkora a valós pénzhiány, kell néhány hét, amíg ez kiderül.