Tanú állítja: Deutschcsal drogozott

A Fővárosi Törvényszéken tegnap folytatódott a személyiségi jogi per, amit Deutsch Tamás indított az őt drogozással vádoló Juhász Péter ellen. 2014 decemberében az Együtt–PM politikusa a hivatalos Facebook-oldalán, majd az ATV-ben közölte, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselője nem mondott igazat, amikor az Origónak arról beszélt, hogy soha életében semmilyen drogot nem próbált ki. Az interjú apropója az iskolások (továbbá politikusok és újságírók) számára bevezetendő kötelező drogteszt (azóta hamvába holt) kezdeményezése volt.

2015. szeptember 17., 06:33

Deutsch erre a jó hírneve, az emberi méltósága és a magánélet sérthetetlenségéhez fűződő joga megsértése miatt beperelte Juhászt. A tárgyalás elején megismételte, hogy soha nem fogyasztott kábítószert.

Kiderült, hogy három ember vállalta, hogy a bíróságon személyesen tanúsítsa ennek ellenkezőjét. Közülük egy jelent meg, egy másik külföldön él, a harmadik pedig akadályoztatva volt – írja az Index.

Juhász a bíró kérdésére elmondta hogy azért posztolt Deutschról a Facebookon, mert felháborította, hogy a kötelező drogteszt bevezetését támogatva Deutsch megismételte korábbi állítását, hogy soha életében nem drogozott. Álszentnek tartja, ugyanis a kábítószer-fogyasztás dekriminalizációjáért küzdő Kendermag Egyesület elnökeként korábban is „tucatszám” hallott beszámolókat Deutsch drogos előéletéről (szó szerint a kokainfüggőség hangzott el), a mostani per miatt pedig tizenegy ember – köztük volt vezető konzervatív politikus, volt miniszter, olimpikon, egy rendőr és két drogdíler – erősítette meg neki, hogy Deutsch kábítószerezett.

Szerinte érthető, hogy a legtöbben nem mernek tanúskodni, mert „a Fidesz képére formált Magyarországon” jogos a félelmük, hogy ha egy ismert kormánypárti politikus ellenében állnak ki, retorziók érhetik őket. Mások azért nem tanúskodnak, mert saját magukra is terhelő nyilatkozatot kéne tenniük. Mivel nem szeretne embereket nehéz helyzetbe hozni, senkit nem akar idézéssel kényszeríteni a tanúskodásra.

Ekkor következett a tanú meghallgatása, aki adatai zárt kezelését kérte. Elmondta, hogy 1991-ben egy hétköznap este az Almássy téri Nincs Pardon nevű szórakozóhelyen biliárdozott a barátaival, amikor feltűnt Deutsch Tamás. Az este egy pontján a biliárd melletti vécében páran, köztük Deutsch is, együtt elszívtak egy marihuánás cigarettát.

Deutsch közölte: nem emlékszik a tanúra, és sosem fogyasztott kábítószert.