Tanárok, szülők is nekimentek a Jobbiknak – Mi verte ki a biztosítékot?
Szülők és pedagógusok egyaránt jegyzik azt a panaszos levelet, amellyel a helyi választási irodához fordultak. Felháborítónak tartják ugyanis, hogy a Jobbik több kaposvári oktatási intézményben tarthatott lakossági fórumot – számolt be a Somogy megyei hírportál.
„Tudomásunk szerint nem kötelesek az állam oktatási intézményei ilyen jellegű politikai rendezvényeknek helyet adni, megdöbbentőnek s egyben felháborítónak tartjuk, hogy erre sor kerülhetett. (...) Ezért írott formában több helyen is demonstrálni szeretnénk állampolgári jogon ez ellen az – álláspontunk szerint – súlyosan meggondolatlan vezetői döntés ellen. Meggyőződésünk – és hisszük hogy a társadalmi többséget képviseljük álláspontunkkal –, hogy az effajta ajtónyitások egyáltalán nem a társadalmi megbékélést, az annyira vágyott nyugalom és biztonság létrejöttét szolgálják. Éppen ellenkezőleg, az antidemokratikus törekvések megerősödéséhez asszisztálnak. Tisztában vagyunk vele, hogy sok helyrehozni való van társadalmunkban minden téren, de az ehhez elengedhetetlen demokratikus szabadságjogokat védelmezni kívánjuk lehetőségeinkhez mérten" – áll a levélben, amelyet megszövegezői nem vállaltak névvel.
A levelet még február végén juttatták el a kaposvári választási irodához.
Valamennyi legálisan működő, bejegyzett, be nem tiltott politikai párt tarthat rendezvényeket önkormányzati intézményekben. Bárki bárhogyan is vélekedik egy párt tevékenységéről. A jelentkezőknek azonos feltételekkel kell a rendelkezésükre bocsátani a termeket – közölte a sonline.hu megkeresésére a helyi választási iroda vezetője.
"Nem értem a felháborodás okát" – nyilatkozta Kálmán Lajos, a Jobbik Somogy megyei kampányfőnöke. "Mi csupán egy termet használtunk az iskolákban. Ráadásul minden esetben iskolaidő után, semmilyen formában nem befolyásoltuk a gyerekek véleményét. S csak az iskolákban kaphatunk olyan áron termet, amit ki is tudunk fizetni."