Tanár, taníts!
„...állni látszék az idő...” (Petőfi)
Túl voltam már tanárságom első negyedszázadán, mikor az egyik szép emlékű, de kimulasztott pedagógusnap tájékán, 1992. június 6-án a Népszabadságban szemembe tűnt Bächer Iván Tanár, taníts! című írása. Ma is őrzött optimizmusom folytán amolyan köszöntésfélére gondoltam, de biz’ nem az volt, mert ilyeneket írt:
„Tanár, taníts jobban!
Még akkor is, ha nem könnyű. Még akkor is, ha nagyon nehéz. Hisz nagyon nehéz mindig, és különösen nehéz ilyenkor, év végén, amikor már alig állsz a lábadon, mert hetek, hónapok óta estélig benn rostokolsz, korrepetálsz, konferenciázol, érettségiztetsz, vizsgáztatsz, ünnepelsz, ballagsz, mellesleg lenyomod azt a napi négy uszkve nyolc órát, és már csak a rutin, a kötelesség meg még valami hogyishívják lendkerekez tovább egyik napról a másikra.
Tanár, taníts!
Akkor is, ha nehéz. Akkor is, ha nehezebb, mint gondoltad. Ha nehezebb attól is, hogy pár éve elhitted, könnyebb lesz. Ha hitted: önállóbb leszel, szabadabb leszel, beleszólhatsz magad és iskolád dolgaiba, ha hitted, hogy őszintén, szorongás és félelem nélkül taníthatod végre azt, amit igaznak gondolsz, ha hitted, hogy kevesebb tehetségtelen, szerencsétlen, jobb híján tanító kollégád lesz, taníts akkor is, ha hitted: hogy lassan eloszlik a szokott tanügyi idiotizmus, hogy megritkul végre a hülyeség.
Tanár, taníts akkor is, ha nem így történt.
Taníts akkor is, ha pechedre egy sótlan, humortalan, életidegen minisztered van.”
A közelmúltban elment kiváló író és kolléga további buzdításokkal ösztökélte százezer sorstársát, de nem ezekkel folytatom. Újfent Petőfivel szólva: „...bár a szekér szaladt”, az oktatás, a nevelés kacskaringós dűlőútjain eltévedt, kátyúba került, tengelye roppant. A biciklit meg túltolták.
Miközben elsuhant negyed század, amelyben jócskán voltak változások, ezek egy része fejlődésként is értelmezhető, de ami az utóbbi években az oktatási ágazatban fejlesztés címén történt, az valóságos rémálom. Ebből a rémálomból riadtak fel a pedagógusok most, s a társadalom más-más rétegei is egyre jobban felismerik a keserű valóságot. Csak találgatom, mire buzdítana ma ez ügyben a már idézett szerző, aki egyben történelemtanár is volt.
Örök tanári mivoltához hűen bizonyára azonosulna azokkal, akik az utóbbi időben iskolaügyben protestálnak. Az ominózus 25 ponttal, s lelkesítene azok megtartására a végsőkig. Maga is kockás inget öltene s hitet tenne az egység, a megoszthatatlanság megőrzése mellett, s bízna abban, hogy a társadalom együttműködési készsége, akarata, szimpátiája megmarad a végső győzelemig, mert az ügyet diadalra vinni csak így lehet.
Mint nyugdíjas iskolaigazgató én is ebben bízom. Ha nem így lesz, azon a bizonyos szekéren gyakorta cserélgetni fogják az alkatrészeket, s a lőcs marad a kárvallottaknál. A biciklit meg tologatják tovább.
Farkas Ferenc, e-mail
