Támogatja a vasárnapi boltzárat a nő, aki vasárnap kinyithat

Simonné Gercsényi Gabriella, egy Tordason boltot üzemeltető család egyik tagja néhány másodperccel korábban ért a Nemzeti Választási Irodához, mint az MSZP, így voltaképpen blokkolja, hogy a szocialisták kérdéséről népszavazást lehessen tartani a vasárnapi boltzár ügyében – hangzott el az az RTL Klub Híradójában.

2015. október 23., 07:20

A boltos által a választási bizottsághoz jó időben eljuttatott kérdés úgy hangzik, hogy „Egyetért-e azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?”. Kezdeményezését az NVI elnöke, Pálffy Ilona a formai vizsgálatot követően csütörtökön azért utasította el, mert ahhoz nem volt benyújtva üres aláírásgyűjtő ív, ez pedig elengedhetetlen feltétele az érvényes benyújtásnak.

Másodikként érkezett az MSZP frakcióvezető-helyettesének kérdése. Az NVI elnöke ezt a „párhuzamossági moratóriumra” hivatkozva utasította el, ugyanis egy kérdés benyújtása után már nem nyújtható be azonos tárgyú kérdés az előbbi hitelesítését megtagadó döntés jogerőre emelkedéséig.

Simonné Gercsényi Gabriella akciója lehetetlenné tette újabb hónapokra, hogy értelmes népszavazási kezdeményezés történhessen az ügyben.

Simonnénak van egy boltja Tordason, amely vasárnap nyitva lehet, mert a családjának tulajdonában van a cég, a bolt.