A sokszínűségről és a szólásszabadságról értekezik a kormánypárti politikus

Nyílt levelet írt Baranyi Krisztinának Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség politikai államtitkára.

2022. november 5., 11:34

Szerző:

Nyílt levelet írt Baranyi Krisztinának Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség politikai államtitkára amiatt, hogy Ferencváros polgármestere nem volt hajlandó válaszolni az ATV stúdiójában a Pesti Srácok újságírójának kérdéseire.

Fürjes nyílt levelében kitért a korábbi sikeres együttműködésük elemire, majd hozzátette:

„Éppen ezért értetlenül állok azelőtt, hogy Ön egy kormánykritikus televízió, az ATV stúdiójában, ahol egyébként gyakori vendég, nem volt hajlandó válaszolni a három Önt kérdező riporter közül a Pesti Srácok újságírójának kérdésére. Sőt, a kérdező lapját hazugnak minősítette, megkérdőjelezte a riporter újságíró voltát és kérdőre vonta a televíziót, hogy az hogy engedhet be olyan embereket, akiknek az újságíráshoz, a szakmához nulla közük van”.

A kormánypárti politikus szerint Baranyi álasztott politikusként erőteljes jelzőkkel minősített több szerkesztőséget is, korlátozta egy újságíró szólásszabadságát és megkérdőjelezte az adott televízió szerkesztői szabadságát. Megsértve ezzel a tv és online lap nézőit és olvasóit is.

„Polgármester asszony, tisztelettel arra kérem, hogy fontolja meg a vélemény- és szólásszabadságot, a sajtó szabadságát korlátozó álláspontjának felülvizsgálatát, a sérelmet szenvedett nézők, olvasók, szerkesztőségek, újságírók megkövetését!”

Hozzátette: egészen biztos, hogy az ATV és a Pesti Srácok közönsége soraiban mindenféle embert találunk. Idősebbet, fiatalt, jobb- és baloldalit, budapestit és vidékit, családosat és egyedül élőt, nőt, férfit, hívőt és ateistát egyaránt. Olyan ferencvárosit, aki Önre szavazna, és olyat is, aki nem. Mert mi, magyarok sokfélék vagyunk – véli Fürjes.

Szabadság, vélemény, demokrácia, tolerancia

Mint írja: szabadságunk lényegéhez tartozik, hogy e különbségeknek szabad lenniük. Hogy sokféle vélemény létezik, és demokráciában élve tolerálnunk kell az irányunkban kritikus, velünk vitázó véleményeket és azok megfogalmazóit is. Én magam azért is szoktam interjút adni a kormánnyal rendkívül kritikus, sokszor elfogult szerkesztőségeknek is, mert úgy gondolom, hogy e szerkesztőségek nézőit, hallgatóit, olvasóit, vagyis a magyar választókat tiszteljük meg azzal, ha válaszolunk a kérdésekre. Akkor is, ha az adott médium által közvetített értékrenddel, politikai nézetekkel a legkevésbé sem értünk egyet.

Fürjes szerint a médiának alapvető feladata a tájékoztatás, a kérdezés, a különböző nézőpontok bemutatása. Ebben mi, politikusok úgy segíthetünk, hogy válaszolunk a feltett kérdésekre.

„Önnek természetesen joga van egyes médiumok iránt szimpátiát, mások iránt ellenérzést táplálni. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem baloldali privilégium. A szólás szabadsága a baloldalt és a jobboldalt egyaránt megilleti, a magyar embereknek pedig joguk van sokféle véleményt, álláspontot megismerni.”

Fürjes arra kérte Baranyit, hogy „ne segédkezzen annak a rossz hagyománynak a feltámasztásában, miszerint csak a baloldalt illeti a szólás szabadsága és csak a baloldalnak lehet igaza közéleti kérdésekben! Ez kirekesztő, antidemokratikus és megalapozatlan álláspont lenne.”

(Kiemelt kép: Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész új, Korszakhatáron címet viselő esszékötetének bemutatóján a Terror Háza Múzeumban 2022. június 8-án. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában megjelent kötet Schmidt Mária 2018 és 2022 között megjelent írásainak válogatása. MTI/Kovács Anikó)