Szólamok és szónokok

– 1848. július 11-én Kossuth a képviselőházban tartott beszédet. Meg kellett győznie társait, hogy szükség van kétszázezer magyar katonára és negyvenegymillió forintra. Olyan beszédet mondott, hogy beszakadt az asztal. Talán szó szerint is: a képviselők felugráltak rá. És persze megszavazták, amit Kossuth kért. Szónoklata patetikus volt, retorikailag tökéletes. Hol hallunk ma ilyet? Csupa száraz, unalmas szöveg.

Szabad érvelés

Bár a példa első látásra meghökkentő lehet, Baricz Árpád – a Beszédírók Kft. igazgatója, aki kereste már kenyerét magyar–történelem szakos gimnáziumi tanárként, újságíróként, most pedig megrendelésre szöveget ír, s legújabban elemez is – állítja: a magyar kultúrtörténet nincs híján a színvonalas retorikai teljesítményeknek.

– Európában a hét szabad művészet között oktatták a retorikát, idehaza pedig a protestáns–katolikus-hitvitákban edződtek a szónokok. És akkor Kossuthot, Kölcseyt még nem is említettük.

Baricz szerint a demokratikusan működő társadalom alapja a párbeszéd. Az, hogy odafordulunk egymáshoz. Ehhez pedig elengedhetetlenek bizonyos kommunikációs, retorikai ismeretek. Amelyekre nemigen volt szükség azokban az évtizedekben, amikor a szabad érvelést korlátozták.

– Csak néztünk, amikor a rendszerváltáskor idősebb Bush a Parlament előtt látványosan széttépte előre megírt beszédét, mintha csak azt üzenné: elég a sablonokból, a szabadság hírnöke vagyok, szabadon beszélek.

Baki nélkül

Bár lehet, hogy az elnök stábja frászt kapott, a kamerák előtt a gesztus jól mutatott, és az efféle már fél siker. Hiszen nem elég a jó beszéd, azt is figyelembe kell venni, hogy a szónoklat milyen (média)térben hangzik el. Például ha a Beszédírók Kft. valaki számára szónoklatot készít, kérésre be is tanítja. Ha pohárköszöntő, akkor pohárral a kézben, ha híradós anyag, akkor úgy, hogy húsz másodpercben is értelmes legyen a mondandó.

– Minden fontos szónoklatnak van egy briefje, a lényegi mondandóval – kezdi okításunkat egy rutinos polbeszédíró. – Erre épül a nyers beszéd. Ezt aztán a kommunikációs stáb megszerkeszti, s végül gegeli. Ami nem a poénokat jelenti. Bejelölik a legfontosabb mondatokat, amelyeknek bele kell férniük minden híradásba, s a politikusnak jó ritmusban, baki nélkül, a közönségre nézve, fejből kell elmondania őket. És megismételnie, ha hibázott. Ebben Orbánék nagyon profik.

A baloldal – segítőnk szerint – kevésbé.

– Amíg valaki nem biztos magában, ragaszkodik a papírhoz és a megírt szöveghez. Át is jönnek szépen az üzenetek. „Gyurcsány Ferenc vagyok, negyvenkét éves, pápai gyerek” – értsd: közületek való. Csakhogy amint a baloldali politikusok rutinja nő, az előre megírt szöveget elhagyják. Így aztán nem csoda, hogy a legsvungosabb politikusnál is becsúszik egy-két „öregecskedő feleség” meg „arab terrorista”.

Minden helyzetben

Ráadásul a politikai üzenetek csak úgy érik el a célközönséget, ha a beszélő minden alkalommal – szóismétlés ide-vagy oda – ugyanazokat a kifejezéseket használja. Segítőnk szerint például lehet, hogy Bajnai Gordon az elődjéhez képest kevésbé színes kommunikátor, de a „karakterképző”, fontos üzeneteket – tudniillik, hogy ő szakember – minden helyzetben pontosan adja át.

Új középkor

S hogy honnan Orbán retorikai előnye?

Mellette dolgozó informátorunk távolról kezdi.
– Orbán Viktor már a Hősök terén elmondott beszédével kitűnt a társai közül. A rendszerváltáskor és azután kétféle stílus volt meghatározó. Az értelmiség – bár az érdeklődők számára rendkívül érdekes párbeszédeket folytatott – elvont szaknyelven szólt, az átlagember nem értette.

A baloldal központi bizottságos hangütésétől pedig borsódzott a háta.

Orbán stábja kormányfősége idején igencsak figyelt a kommunikációra. Szöveg-előkészítő titkárság működött, retorikatanárt hívtak, akinek segítségével Ravasz Lászlótól Bushig számos szónok beszédeit elemezték, s gyakorlatban is megtanulták, milyen egy beszéd felépítése, mire jó például a gondolatritmus.

2002-ben aztán újabb tapasztalattal gazdagodtak.

– A mindkét oldalon végbevitt mozgósító kampánynak köszönhetően olyanok is – főleg a társadalom perifériáján élők – nyitottak lettek a politikára, akiket korábban ez nem érdekelt. Szélesebb közönséghez kellett eljuttatni a mondandót. Ezt nevezem (Eco után) új középkornak – minden rejtett, szimbolikus mélység nélkül.
Vagyis a szövegek egyrészt egyszerűsödnek, másrészt rétegződnek. Ugyanannak a beszédnek üzenetet kell tartalmaznia az igényesebb, vájt fülű hallgató számára is.

De a többszólamúságnak nemcsak egyetlen szónoklaton belül kell érvényesülnie. Magának a beszélőnek is többféle hangon kell tudnia megszólalni.

– Orbán Viktor másképp készül, ha Erdélybe megy egy több száz éves református templomban tartott ünnepségre, másképp, ha a szimpatizánsainak tart fórumot.

Sőt: bár a Fidesz hangja Orbán Viktor, variánsok a párton belül is hallhatók. Kövér Lászlótól megszoktuk a radikálisabb hangvételt, míg Matolcsy György valószínűleg sokat fáradozik azon, hogy az IMF szakértőinek a párt populista üzeneteit „lefordítsa”. (Biztos nemcsak nekünk tűnt fel: a főnök hangját, gesztusait, mozdulatait átveszik beosztottjai. Kubatov Gábor vagy Szijjártó Péter – ahogy korábban Gyurcsány mintáját Daróczi Dávid. Egyik segítőnk szerint ez akár jól működő franchise is lehet: a központi logót – a személyiséget – kihasználva terjed az üzenet.)

Miként Matolcsy, úgy Varga Mihály is a szakpolitikus-imázst hozza. Mégis hibázott. Kikotyogott egy ötletet vagy tervet – mindegy is –, gondolván, gazdasági szaklapba belefér. Hát nem.

– Nincs szakmai lap! Nincs kerületi fórum, szűk kör! Internet van, és országos média. Minden ott köt ki.
A politikus nem játszhat az adott közösségnek, a pillanatnak. A ciklus nagy tanulsága: nem lehet őszödi beszédet mondani – sóhajt fel inkább balra dolgozó beszélgetőtársunk.

Mert ha oda a hitelesség, nincs az a Cicero, aki meggyőző tud lenni.
– A Fidesz ma megteheti, hogy nem reagál, agyonhallgat, vagy egy alternatív valóság szerint beszél. Mint a Mátrixban.
S hogy mitől lehet hiteles egy pártvezér, aki többször váltott már gúnyát?

Segítőnk szerint attól, hogy az újabb és újabb „verziók” önmagukban mindig hitelesek. Csak a korábbi archoz képest nem, ám arra a többség nem emlékszik. Nem is jött be a szocik egyik korábbi, „Orbán, a szélkakas”-kampánya. Pedig – tesszük mi hozzá – Orbán szinte teljes fordulatot tett, mai arca majdnem szembenéz a régivel.

Aki hazudik

Persze abban a bal- és a jobboldal politikusait segítő informátoraink is egyetértenek: hiába a retorikailag profi beszéd, a tisztára suvickolt cipő és a jól választott nyakkendő, ha a szavak mögül hiányzik az őszinteség.

– Hazudni hosszú távon nem lehet. Aki sokat hazudik, elfelejti, mikor mit mondott. Vagy lebukik, mert előkerül egy hangfelvétel, netán valaki kihátrál az érdekszövetségből. De még az igazság is kevés, ha tettek nem támasztják alá. Hiába volt jó üzenet, amit Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltként először mondott – miszerint kérlelhetetlen ellenfele lesz a szélsőjobbnak –, amíg nem nyújtott be törvényjavaslatot a holokauszttagadás büntethetősége végett, szavai csak lógtak a levegőben.

Fő a diszkréció

Beszélgetőtársaink – bár a szakma szabályai mindkét oldalon ugyanazok – nem váltanának csapatot. Hiszen a jó beszédírónak át kell vennie a politikus gondolkodásmódját, világlátását. Ezt az ember skizofrénia nélkül nem cserélgetheti.

Baricz Árpád ugyanakkor a szélsőséges politikai táborokat leszámítva bárki számára ír. Azt mondja, a lojalitás a diszkrécióban nyilvánul meg. Sem vállalatigazgatót, sem az esküvőjére beszédet kérő menyasszonyt nem ad ki.
Segítőink bólogatnak. Olyanok ők, mint a tolmács. A szabályokról lehet beszélni, de a tárgyaláson elhangzottakról nem. Kiveti az olyanokat a szakma.

Isten ments. Nem írjuk le a nevüket.