Szociális konzultáció: kínos eredmény a kormány számára
Nagy siker a VDSZ által meghirdetett konzultáció. Eddig nagyságrendileg mintegy 15 tonnányi levél érkezett be a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete által meghirdetett - szociális konzultációra. A VDSZ elnöke úgy saccolja, jó másfél milliónyi levél lesz a végeredmény. Ez több, mint amit a kormánynak küldtek vissza az emberek - hangzott el a Klubrádióban.
A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete is ott lesz a szakszervezeti konföderációk által meghirdetett mai demonstráción. Székely Tamás elmondta, aki esetleg megtartotta a borítékot, az országos demonstráció helyszínein is leadhatja, így pl. Miskolcon, Tatabányán, Budapesten a Hősök terén, illetve a Benczúr utcában 0-24 óráig várják a leveleket.
A beérkezett levelek pontos száma két hét múlva derül ki, de körülbelül 250-300 ezernyi papírmennyiséggel lehet számolni, azaz jó másfél millió levél fog beérkezni. A cél nem a kormánnyal való versenyzés, hanem hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kormány által meghirdetett szociális konzultáció rossz út, az igazi konzultáció az érdekegyeztetés - hangsúlyozta Székely Tamás a
Klubrádióban.