Szívvel-lélekkel – Civilek segítik elviselhetőbbé tenni a kórházi mindennapokat
Pár éve történt, hogy a budapesti Szent János Kórház gyermeksebészetének ambuláns kezelője előtt üldögéltünk, a diagnózis már megvolt, az alig több mint egyéves fiam csuklója eltört. Arra vártunk, hogy behívjanak a gipszelésre. A szülők küzdöttek, hogy a gyerekek ne szedjék szét a várót, ne kezdjenek el szaladgálni, lépcsőzni, hangoskodni. Hirtelen, a semmiből nevetés hangzott fel a folyosón, és egyszer csak megjelent egy virágos bohócsapkás, piros orrú, hatalmas bohóccipőt viselő apró lány az ajtóban. Bekukkantott, mosolygott egy óriásit, és azonnal „munkához látott”. A gyerekek orrára piros bohócorrot tett, játszani kezdett velük, szórakoztatta őket. Az addig ideges gyerekcsapat tátott szájjal figyelt és nevetett, a szülők pedig halkan megköszönték a pár perc pihenőidőt. Amikor Dr. Bigyó, alias Kárász Eszter elindult, hogy a kórtermekben fekvő picikhez is benézzen, a gyerekek mint a kiskacsák mentek utána, amíg csak mehettek.
Ahogyan a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány tartja: a nevetés gyógyít. Egy kiadós kacagás élettani hatásai megfelelnek egy közepes intenzitású kardioedzésnek. Egypercnyi nevetéssel hasonló szívritmust érhetünk el, mintha tíz percig dolgoztunk volna az evezőgépen. A vérnyomás a mozgás hatására megemelkedik, az izmok megfeszülnek, és a gyorsuló légzés következtében a szövetek oxigén- és tápanyagellátása javul. A hahotázás csökkenti a feszültséget, segít kilábalni a lelki mélypontról, így hosszú távon megóv a krónikus betegségektől. Az alapítvány harminc bohócdoktora 14 gyermekkórházban több mint 300 ezer mosolyt csalt már az arcokra.
Hasonló filozófiával járják a kórházakat a Mosolygó Kórház Alapítvány önkéntesei is. „Hiszünk abban, hogy a jókedv gyógyít” – írják honlapjukon. Az alapítvány fő célja a kórházban fekvő gyermekek felvidítása azért, hogy megkönnyítsék a felépülésüket. Ezt a többi között zenében, bűvészkedésben, bábozásban, kézművességben jártas önkéntesek segítik. Szobáról szobára, ágytól ágyig haladva „dolgoznak”. Ha pedig a hallgatóság nincs ágyhoz kötve, akkor egy közösségi teremben, „játszószobában” tartják a foglalkozásokat. Az alapítvány Budapesten nyolc, vidéken kilenc kórházzal áll szerződéses kapcsolatban, 250 önkéntese heti öt napon tevékenykedik. Tavaly 6500 gyerekkel kerültek kapcsolatba, és mellettük 3500 szülővel is volt tennivalójuk.
– Sokszor a szülők jobban igénylik a törődést, mint maguk a gyerekek – mondja Faragó Brigitta, az alapítvány országos koordinátora. – Beszélgetünk velük, vigyázunk a gyermekükre, amíg ők telefonálnak egyet vagy elmennek vásárolni. Szívvel, lélekkel csináljuk.
Az önkéntesek olyan emberek közül kerülnek ki, akiknek van személyes tapasztalatuk, a gyerekük már állt kórházi kezelés alatt, vagy egyszerűen csak szeretik a gyerekeket. Mindannyian tudják: a kórházi dolgozóknak nincs kapacitásuk arra, hogy a betegek lelkével is foglalkozzanak. Persze mielőtt bárki elkezdhetné az önkénteskedést, egy nagy beszélgetés után van képzés, a gyakorlat során pedig az első néhány alkalommal mentor kíséri őket. Ha késznek érzik magukat, tartanak egy bemutató foglalkozást, és ha ott is jól megy minden, és megtalálták a hangot a gyerekekkel, az önkéntes csapat tagjává válnak.
– Az önkéntesek szoktak félelmet vagy aggodalmat érezni amiatt, hogyan fogják bírni a nagyon beteg gyerekek közelségét? – kérdezem.
– Persze, ez természetes – válaszolja Faragó Brigitta. – Bejárunk a gyermekonkológiára is, amire lelkileg nagyon fel kell készülni. De a többi között emiatt is járnak párban a segítők, hogy ott legyenek egymásnak, ha szükséges.
Ő maga alig több mint egy éve még a piaci szférában dolgozott, de önkéntes feladatokat közben is gyakran vállalt. Aztán eljutott Thaiföldre, ahol beteg gyerekekkel foglalkoztak. Ott megismert egy kislányt, és a találkozás után érezte: megtalálta, mivel kell foglalkoznia.
– Persze a fizetés alacsonyabb, a túlóra több, hétvégén is menni kell, de még így is megéri.
Ahogyan Lakatos Norbert szobafestő-mázolónak is megéri, hogy szabadidejéből és szaktudásából odaadja mások javára, amit csak tud. „A Hála Festőjének” története akkor kezdődött, amikor két évvel ezelőtt kórházba került az egyéves kislánya. A kistarcsai Flór Ferenc Kórház dolgozói meggyógyították a picit, de mivel Lakatos Norbert elvből ellenzi a paraszolvenciát, pénze pedig nem volt adományra, más utat keresett, hogy kifejezze a háláját.
– Azt láttam, hogy nemcsak az én kislányommal, de a többi gyerekkel is lelkiismeretesen foglalkoznak, szakmailag megteszik, amit tudnak. Erkölcsi kötelességemnek éreztem, hogy én is adjak valamit.
Felajánlotta, hogy kifesti a kórház egyik osztályát. Ez meg is történt. Azóta nyolc kórházban végzett hasonló munkát, legutóbb pedig egy bölcsődei szobát festett ki. Ahogyan mondja, az igényes környezet sokat tud javítani az emberek kedélyállapotán.
Lakatos Norbert magányos farkas, de egy ponton csapatban dolgozik: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem önkéntesei segítenek neki felkutatni a megfelelő helyszíneket és a támogatókat. Utóbbiakból azonban alig van.
– Én az időmet meg a szaktudásomat adom, de az egyszemélyes festő-mázoló vállalkozásomból arra nem telik, hogy én vegyem meg az alapanyagokat meg a szükséges eszközöket is – mondja.
Ezer helyre hívják, de alig tud valahova eljutni. Volt már olyan kórház, ahol azért nem tudta az eredetileg megbeszélt helyet kifesteni, mert nem volt pénz festékre, így végül az egyik orvosi szoba kapott új, tiszta falat.
Mindeközben olyan is történik, hogy a civil kezdeményezés magát a kórházat mozgatja meg, ahogyan legutóbb megesett, amikor civilek akarták kitakarítani a Szent János Kórház elképesztően piszkos teraszát.
„Néhány baráttal és ismerőssel szívesen kitakarítanánk, rendbe hoznánk. Az igazgató felé írásban előre bejelentett ingyenes és lelkes takarítási szándékra öt nap alatt sem jött válasz. Van esetleg olyan ismerősöm, aki szívesen csatlakozna is hozzánk, és/vagy esetleg be tudna minket protezsálni a kórházi vezetésnél? Nagyon-nagyon szeretnénk társadalmi munkában hasznosak lenni és örömet okozni. Köszönünk előre is minden támogatást, megosztást!” – szólt az eredeti Facebook-poszt, amely óriási visszhangot váltott ki. A kórház később jelezte együttműködési szándékát, végül azonban érkezett egy telefon a szervezőkhöz, hogy köszönik, de már kitakarították a teraszokat a saját takarítócégükkel, és „egyéb munkát” most nem tudnak adni.
