Szilveszter – 130 köbméter szemetet szórtak szét Budapesten az ünneplők

Több mint 130 köbméter hulladékot szállítottak el a szilveszteri ünneplés után a fővárosban az FKF Nonprofit Zrt. dolgozói - közölte a cég vasárnap délután az MTI-vel.

2017. január 1., 17:56

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) munkagépei takarítanak a szilveszteri ünneplés után a belvárosi Vörösmarty téren 2017. január 1-jén reggel. Fotó: MTI / Czimbal Gyula

Közleményük szerint január elsején reggel 6 órakor kezdték meg kézi és gépi erővel a takarítást, amelyet a kora délutáni órákra fejeztek be. Az FKF 350 dolgozója, 20 takarító- és szállítójárművel takarított az óév búcsúztató közterületi rendezvények helyszínein továbbá a Kis- és Nagykörúton, valamint a Boráros téri, a Ferenc körúti, a Blaha Lujza téri, a Nyugati téri, a Kálvin téri, az Astoria és a Deák téri aluljárókban és azok környékén.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) dolgozói takarítanak a szilveszteri ünneplés után a belvárosi Váci utcában 2017. január 1-jén reggel. Fotó: MTI / Czimbal Gyula

A fővárosban az év első napján a vasárnapi program szerint végezték a kommunális, illetve a szelektíven gyűjtött hulladék elszállítását. Emellett - mint hozzátették - a hideg, ködös, zúzmarás időben Budapest több útvonalán szükség volt az utak szórására is.