Kiosztották a Közmédia Év Embere Díjat

Tavaly Karikó Katalin kapta.

2021. december 22., 15:01

Szerző:

Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó nem sejtette, hogy ő kapja a Közmédia Év Embere Díjat, írja az MTI.

A szombaton nyolcadik egyéni országos bajnoki aranyát nyerő 31 esztendős kardozó kedden a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházában rendezett ünnepségen vette át az elismerést, és mint az M1 aktuális csatornán szerdán elmondta: a legmagasabb polcra fogja tenni a díjat.

„Nem sejtettem, hogy a sportdíjak és elismerések mellett én lehetek az év embere, és egy ilyen kitüntetéssel fognak előttem tisztelegni. Büszke vagyok rá és nagyon örülök neki”

– fogalmazott Szilágyi. Elárulta: az ünnepségre való meghívásakor elsőre visszakérdezett, hogy nem év sportolója díjat fog-e kapni. 

A Közmédia Év Embere Díjat a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA 2020-ban hagyományteremtő céllal hozta létre, tavaly Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus kapta, akinek szabadalma alapján fejlesztették ki a koronavírus elleni legmodernebb vakcinát. A csapatban világbajnoki, egyéniben és csapatban Európa-bajnoki címmel is rendelkező Szilágyi kifejtette: ahogy az elmúlt négy-öt évben nem bújt el a nagy célkitűzés, a harmadik olimpiai aranyérem elől, „így az egyéni világbajnoki cím motivációját" sem rejti véka alá.

„Valóban nincs ilyen bajnoki címem, valóban nagyon szeretnék ott állni egy világbajnoki dobogó felső fokán, ezért fogok küzdeni és lesz rá a következő két évben két lehetőségem”

– szögezte le.

(Kiemelt kép: Szilágyi Áron ismét megvédte olimpiai bajnoki címét a férfi kardozók egyéni versenyének döntőjében a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Makuhari Rendezvényközpontban 2021. július 24-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.