Szijjártó Péter a népesség összetételének erőszakos megváltoztatási szándékáról értekezett

2018. július 1., 09:13

Szerző:

Rendkívüli jelentőségűnek nevezte Angela Merkel és Orbán Viktor közelgő találkozóját a magyar diplomácia vezetője a Kossuth Rádiónak adott vasárnapi interjúban. Szijjártó Péter emlékeztetett rá, hogy Németország első számú gazdasági partnere Magyarországnak, az itt lévő külföldi működő tőke 28 százaléka Németországból érkezett, a mintegy 6 ezer Magyarországon működő német vállalat összességében 300 ezer magyar munkavállalót foglalkoztat, Németországba irányul a teljes magyar export 27 százaléka.

A magyar gazdaság teljesítményét alapvetően határozza meg a német kapcsolat, a migrációval összefüggő európai politikai helyzet pedig minden ilyen találkozó jelentőségét alapból is megnöveli – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Megírtuk: már a német kancellária is megerősítette, hogy Angela Merkel a tervek szerint július 5-én, jövő csütörtökön fogadja Berlinben Orbán Viktort. Merkel hivatalának közleménye szerint kétoldalú, Európa-politikai és nemzetközi ügyekről lesz szó, vagyis vélhetően a migrációról.

Szijjártó arról is beszélt, hogy a visegrádi négyek a soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnökének vezetésével komoly sikert értek el. Szerinte ugyanis az EU-csúcson elfogadott határozat már teljesen más értelmezési keretben foglalkozik a migrációra adandó válaszokkal, mint az elmúlt három évben, amikor a vita szerinte képmutató és dogmatikus módon arról zajlott arról, hogy melyik európai uniós tagország milyen mértékben adja fel a saját szuverenitását.

„Ugyanakkor a migrációt kiváltó okok egyáltalán nem szűntek meg, a nyugat-balkáni útvonalon egyre többen érkeznek, a nem kormányzati szervezetek továbbra is szervezik a bevándorlókat együttműködve az embercsempészekkel.”

Kissé talán elszállt Szijjártó Péter fantáziája (is)

Továbbra is ott van Észak-Afrikában és a Közel-Keleten mintegy 30-35 millió ember, akik az élethelyzetüknél fogva bármikor dönthetnek úgy, hogy Európa irányába indulnak. A miniszter szerint:

jól látszik, hogy óriási nemzetközi erők mozdultak meg az elmúlt években hatalmas nemzetközi finanszírozási háttérrel annak érdekében, hogy az európai népesség összetételét megváltoztassák.

Szerinte erről szól a Soros-szervezetek, illetve az Európai Parlament néhány képviselőjének tevékenysége, és sokszor az Európai Bizottság döntései is ebbe az irányba mutatnak. A miniszter állította továbbá, hogy a nemzetközi szervezetek a következő időszakban sem fognak nyugodni, a jövőben is mindent meg fognak tenni azért, hogy eredeti céljukat elérjék, Európát poszt-keresztény, poszt-nemzeti időszakba léptessék.

Szijjártó Péter úgy látja, a visegrádi négyek helyzete egyre stabilabb, ugyanakkor fontos, hogy a következő időszakban ne csak a visegrádi csoporton belül működjenek együtt hatékonyan, hanem a hasonló álláspontot képviselő többi országgal is. Utalt arra, hogy az osztrák kancellár az EU-csúcs előtti héten Budapesten járt, illetve folyamatos a konzultáció az olasz kormánnyal „és a bajor testvérpártokkal is”.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.