Szijjártó miután tárgyalt a Rosztatommal: felgyorsítjuk a paksi bővítést, leveszünk róla egy csomó bürokratikus terhet
Hamarosan megindulnak a paksi bővítés újabb fontos előkészítő munkálatai, a módosított szerződéses keretrendszer biztosítja a gyorsabb előrehaladást a biztonsági szabályok teljes körű tiszteletben tartása mellett.
Szijjártó Péter a Roszatom orosz nukleáris energetikai konszern vezérigazgatójával, Alekszej Lihacsovval folytatott tárgyalását követően üdvözölte, hogy az Európai Unió egy hónap alatt jóváhagyta a két új paksi erőművi blokk építésére vonatkozó szerződés módosításait – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
„Ezekkel a szerződésmódosításokkal fel tudjuk gyorsítani a beruházást, egy csomó bürokratikus terhet le tudunk róla szedni, s egyértelműsítjük azokat a nukleáris biztonsági szabályokat, amelyek az európai sztenderdeknél is jóval szigorúbbak, és garantálják, hogy biztonságos erőmű fog épülni Pakson” – hangsúlyozta. Majd közölte, hogy a jóváhagyás és a sikeres megbeszélések nyomán a kivitelezés új lendületet kap, és rövidesen újabb munkálatok kezdődnek az építkezés előkészítése érdekében.
Szijjártó Péter tudatta, hogy július elején megindul az úgynevezett résfalazási munka, amely rendkívül fontos a reaktorok biztonságos működésének szempontjából. Illetve megkezdődik a talaj kitermelése, majd szilárdítása, aminek eredményes elvégzését követően a projekt stratégiai fontosságú pontjának számító, úgynevezett első beton is lekerül majd a földbe.
„Mind a Roszatom, mind mi, a kormány részéről elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy az új paksi blokkoknak a következő évtized legelején szolgálatba kell majd állniuk, ezáltal is tudjuk biztosítani azt, hogy a rezsicsökkentés eredményeit Magyarországon hosszú távon fenn tudjuk tartani” – szögezte le. „Eddig sikerült elérnünk azt, hogy a nukleáris ipart semmifajta szankció ne sújtsa, ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy szankciók nem csak írásos, hanem íratlan formában is léteznek” – egészítette ki.
Szerinte számos nemzetközi szereplő próbálja blokkolni, lassítani a paksi bővítést, miközben ez, az államok energiabiztonságának garantálását célzó beruházások akadályozása szuverenitás elleni támadásnak számít.
„Ezért arra kérjük, arra szólítjuk fel a nemzetközi színtéren mozgó szereplőket, hogy fejezzék be a paksi beruházás lassítása vagy akadályozása érdekében kifejtett tevékenységüket, mert egyrészt azok nem lesznek eredményesek, másrészt pedig nem tudjuk elfogadni, hogy az energiaellátásunk biztonságát kockáztassák” – tette hozzá.
A miniszter végül kiemelte, hogy a jelenlegi 2000 megawattos nukleáris kapacitás 4400 megawattra emelésével Magyarország a villamosenergia-szükségletének 75 százalékát maga tudja majd előállítani, így hazánk jelentősen függetlenítheti magát a nemzetközi energiapiacok "eszetlen" árváltozásaitól.
„Ráadásul környezetvédelmi szempontból is hatalmasat lépünk majd előre, ugyanis ha üzembe helyezzük a két paksi blokkot, akkor évente 17 millió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást tudunk megspórolni” – mondta.
(Kiemelt képünkön: Szijjártó Péter. Fotó: Szijjártó Péter Facebook oldala.)