Szijjártó: Magyarország még csak tárgyalni sem hajlandó az esetleges gázembargóról

A kormány még csak tárgyalni sem hajlandó az esetleges orosz gázembargóról, ugyanis Magyarország energiaellátásának biztonsága nem lehet kompromisszum kérdése – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

2022. június 27., 17:11

Szerző:

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az energiaügyekkel foglalkozó európai uniós tagállami miniszterek ülésére érkezve arról számolt be, hogy világos mandátummal vesz részt a találkozón, eszerint a kormány még csak tárgyalni sem hajlandó a gázembargóról, mivel hazánkban ez „gyakorlatilag a gazdaság és az ország működőképtelenségét jelentené”.

Elmondta, hogy a tanácskozáson szó lesz közös beszerzési platformok létrehozásáról is. „Nekünk azzal semmi bajunk, ha az Európai Unió újabb gázforrások után néz, de az ebben való részvétel kizárólag önkéntes lehet, semmifajta kötelességet beszerzés tekintetében a tagállamokra róni nem lehet” – húzta alá.

Szijjártó Péter ezt követően kitért arra is, hogy jelenleg súlyos technikai problémákat jeleznek az Oroszországból Nyugat-Európába irányuló földgázszállítási útvonalakon. Mint közölte, ezzel kapcsolatban Magyarország azt várja el az Európai Bizottságtól, hogy vizsgálja ki, ezt valóban az okozza-e, hogy nem érkeztek vissza Kanadából a vezetékrendszer üzemeltetéséhez szükséges, korábban karbantartásra küldött eszközök.

„Ha ez igaz, akkor valamifajta intézkedéseket várunk el az Európai Bizottságtól annak érdekében, hogy az európai földgázellátás ne kerüljön rövid távon válságba” – mondta.

A miniszter kiemelte: látható, hogy Nyugat-Európában már több országban nemzeti vészhelyzetet kellett kihirdetni.

„A szomszédságunkban zajló háború és az annak nyomán kivetett szankciók nagyon komoly áremelkedést okoztak az európai energiapiacon, majd második lépésként nagyon komoly mennyiségi probléma is előállt, aztán ez belekerült egy ördögi körbe, és a mennyiségi kihívások újabb áremelkedést jelentettek” – mutatott rá.

Végül pedig közölte, hogy a gáztárolás kapcsán az EU által előírt kötelező mennyiségnek Magyarország már most a háromnegyedénél jár.

(Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági-és külügyminiszter a Szergej Lavrovval közösen tartott sajtótájékoztatón Budapesten, 2021. augusztus 24én. Fotó: Kisbenedek Attila / AFP)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.