Szíjjártó és Nyakó összevesztek a nyugdíjasokon

– Az MSZP követeli, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke végre álljon ki nyíltan, és mondja meg őszintén, milyen megszorításokat, beruházás- és munkahelyellenes lépéseket tervez a pártja - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője. A Fidesz szerint a szocialisták azért próbálnak ostobaságokat sulykolni, mert szét akarják verni azt az erős szövetséget, amely a márciusi népszavazás nyomán jött létre a nyugdíjasok és a Fidesz között.

2008. május 27., 17:01

– Nagyon súlyos következményei volnának, ha a tervezett intézkedések megvalósulnak. Egyre több részlet lát napvilágot a titkos tervből, és egyre több embernek okozna komoly gondot, ha Orbán Viktor meg is valósítaná ezeket - közölte a kormánypárti politikus utalva arra, hogy a Fidesz elnöke egy zártkörű tanácskozáson a nyugdíjak befagyasztásáról és a nagyberuházások leállításáról beszélt.

Az MSZP szóvivője szerint az ellenzéki pártelnök 1998 és 2002 között már felrúgta azt a társadalmi konszenzust, miszerint a nyugdíjakat meg fogják védeni. Most azokkal fizettetné meg hatalomra jutásának árát, akik még nem vagy már nem képesek dolgozni: a szociálisan rászorulókkal, a munkanélküliekkel és a nyugdíjasokkal. A Fidesz-kormány idején a törvényben garantáltnál kisebb mértékben emelték az idősek járandóságát, ezzel 19 ezer forintot vettek ki a nyugdíjasok zsebéből.

– A Fidesz elnöke által tervezett nyugdíj befagyasztással évente 15 ezer forintot vennének el az idősektől – állítja Nyakó – Az embereknek joguk van megtudni, mit tartalmaz a Fidesz feketelistája. Mit találtak ki a Fidesz titkos programgyárában? Mekkora kárt okoz ez az országnak? Mekkora fájdalmat az állampolgároknak?

A szóvivő közölte, az MSZP vezette kormányok az elmúlt években többször is megerősítették, "nem hajlandóak a gazdasági versenyképesség oltárán feláldozni a társadalmi igazságosságot". A baloldal egyértelművé tette, hogy a nyugdíjasoknak kiemelt védelmet kell élvezniük más társadalmi csoportokkal szemben akkor is, amikor áldozatvállalásra van szükség a gazdaság stabilitásának megőrzése miatt.

Az MSZP szóvivője közölte: az elmúlt években növelték a nyugdíjak értékállóságát, átlagos összegük a 2001-es havi 38 ezer forintról 80 ezer forintra emelkedtek idén, vásárlóértékük 40 százalékkal magasabb, mint 2001-ben.

Fidesz: A szocialisták ostobaságokat sulykolnak

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője újságíróknak azt mondta: a szocialisták azért próbálnak ostobaságokat sulykolni, mert szét akarják verni azt az erős szövetséget, amely a március eleji népszavazás nyomán jött létre a nyugdíjasok és a Fidesz között.

– A Fidesz azért küzdött a népszavazáson, hogy töröljék el azokat a kormányzati sarcokat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, amelyeket elsősorban az idősek tudtak nehezen fizetni - fűzte hozzá. A szóvivő szerint a Gyurcsány-kormány háromhavi nyugdíjat vett el az idősektől. A nyugdíjasinfláció 10-12 százalékos volt az elmúlt évben - fűzte hozzá, kitérve arra is, a nyugdíjszabályok megváltoztatásával az idén nyugdíjba vonulók juttatása nyolc százalékkal csökkent.

– A Fidesz a jövőben is meg fogja védeni a nyugdíjasokat, a párt Erős Magyarország programjában is az szerepel, hogy meg fogják őrizni a nyugdíjak vásárlóértékét - jelentette ki a szóvivő.