Szignóvadászat

Pogácsát majszol a prosti.

Mindene fekete: a haja, a pufidzsekije, a nadrágja, még a karján fityegő retikülje is, csak sportcipője vakító kínai fehér. Fel-alá sétál a Nyugati-aluljáró forgatagában. Nem lép oda senkihez, mintha unná már a napot.

Nemrég nálam próbálkozott, „szex vagy orál”, kérdezte, fejemet ingattam, ő vidámra húzta a száját, talán megkönnyebbült, aztán ment tovább a bendzsózó férfi felé, aki éppen gospelt játszott az Én vagyok a feltámadás, az élet felirat előtt, piros oszlopok és zöld kukák díszletében.

Két kis stand

Kutyák húzzák a lépcső felé a gazdáikat, kabátok tülekednek a metróhoz, vagy épp kiköpi őket az állomás. Egy alacsony kínai piros baseballsapkát húz fáradt tekintetére, csokoládét kínál, amott három rendőr verődik össze. Lehajtják a fejüket, hogy ne kelljen körbenézni, inkább viccet mesélnek egymásnak.

Két kis stand néz farkasszemet a metróbejárattal: egy zöld és a fehér. Ha nem tudnánk, hogy választás közeleg, és a leendő képviselőjelölteknek gyűjtenek ajánlásokat, akár szotyi- vagy péksütiárudának is gondolhatnánk a papírmasé és fémalkotmányokat. Biztat a máltaiak üvegkalickáján a Jó emberek majd segítenek felirat, egy kislány mutatóujja int felénk a gigafotóról. Ám a „jó emberek” a kis pártokon nem nagyon segítenek. Az LMP és Szili Katalinék standjánál is alig látni civilt. Aki jön, tovább is szalad. A Fidesz és az Összefogás „letarolt” mindent, őket nem is látni.

Idefelé jövet a Deák térnél találkoztam egy fideszes pulttal, levezetésként már csak a rezsiharchoz gyűjtöttek támogató aláírásokat. Két zalai egyetemista állt mögöttük. Egy félszeg fiú és egy szelíd lány. Azt mondták, aktivisták, egyik kerületi haverjuk ajánlotta nekik a fővárosi munkát. Persze pénzt is kapnak érte, de nem árulták el, mennyit. Amikor a fideszes jelölt indulásához kezdtek gyűjteni, reggel startoltak és délután negyed ötre összejött a kellő számú szignó.

A Kálvinon meg az Összefogás osztogatott szórólapokat. Már ők is túl voltak a munka dandárján, még az ellenzéki aktivisták is meglepődtek, mennyire gyorsan összejött. Azért utánam futott Kerék-Bárczy Szabolcs, az ellenzék jelöltje egy szórólappal:
– Elfogadja?

Az első nap

– Létezik már zöld párt – horgad fel egy dühös járókelő az aluljáró zöld standjánál. Kicsit összezavarta az LMP Magyarország zöld pártja felirat.
– Nem mondtuk, hogy az a nevünk – válaszolja a pártaktivista.
– Menjünk bíróságra?! – fenyegetőzik a férfi, és választ sem várva robog el.
Vérszemet kap egy hatvanas járókelő is. Korábban a szocialista párt és a képviselői irodaház előtt próbált reflektorfényt szerezni magának: kiabált, bennfentesnek látszó pletykákat mesélt a tévéseknek. Most is a munkakönyvét lobogtatja: ő bizony dolgozott, míg a politikusok szerinte nem.

Aztán elnyeli a forgatag.

– Ez az első napom – nyilatkozik Nagy Magdolna Mária ügyvéd a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt pultjánál. Vörösesbarna, decens nő. Valahogy nem illik ide, ebbe a föld alatti világba. Korábban bíróként dolgozott, most ügyvéd. Sikeres lehet, azt mondja, nemrég Strasbourgban nyert pert. Soha nem volt még képviselőjelölt.
Hogy most miért lett az? Ügyfele, a Centrumpárt egyik vezetője beszélte rá. Tudta róla, hogy rámenős, ismeri, mi a dörgés, ergo: a politikába való.

Ám lassan gyűlnek az aláírások.

– Vannak, akik azt nehezményezik, hogy Szili Katalin szocialista volt, mások szerint nem tartotta féken eléggé a fideszeseket – magyarázza.
Nem lehet mindenkinek a kedvére tenni.

– Jaj, hív az ügyfelem, el kell rohannom – mondja, és elsiet. Várja a civil élet, a politikai jövő egy darabig elvan nélküle is.
Segítője azt mondja, már annak is örülhetnek, ha két-három jelöltjük bejut a parlamentbe. Ott aztán lehet négy évig építkezni.

Sokan bazíroznak erre. Nagy most a hangzavar.

Láttam nemrég a Magyar Nemzeti Rend Párt kalapos, nemzetiszín szakállasát, amint árván tett-vett az Astoria aluljárójában.

Komolyan aligha hiheti, hogy bejut a Házba. Sokan nem is akarnak.

A Népszabadság nemrég arról írt, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a jelentkezők egy része semmit nem tesz azért, hogy parlamenti képviselethez jusson. Elvileg nyolcvan párt indulhat a választásokon, legalábbis jelölő szervezetként eddig ennyit vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság.

Hogy mire fel akkor a tülekedés? Az egyéni jelöltek a kampányukhoz egymilliós állami támogatást kapnak, de számlákkal kell igazolniuk a kortesköltést. Ha nem érik el a kétszázalékos támogatottságot, az állami zsé kamatostul visszajár. Ám ha egy szervezet 27 egyéni jelöltet állít, plusz 150 millió forintot kap, ha pedig mind a 106 körzetben indul, hatszázmilliót utal az állam. Jól jön a pénz a párt fenntartásához.
D’Elia Viktor Zoltán negyvenes ingatlanos, a szocdemek színeiben indulna. A Lehel piacnál álldogál a cekkerek, filléres reklámtáskák, kalapok, kendők, csirkefarhátak világában. Dallamos a neve: az ősök olaszok, a gyökerek mégis erdélyiek.

– Ez a szervezet nem a Schmuck Andorék pártja, hanem a másik – mondja, csak a miheztartás végett.

Még négy év

Korábban a Humanista Mozgalomnál sertepertélt, most az idős szocdem vezérkarnak segít be, nehogy eltűnjön a történelmi párt. Azt mondja, lemondott a milliós kampánypénzről a szervezet javára. Nem vár nagy eredményt.

– Talán annyira elég lesz az állami juttatás, hogy még négy évig a parlamenten kívül is életben maradjon a párt – bizakodik.
Aktivistanő penderül mellé. Sok-sok éve az egyik szoci pártkongresszust rejtő hotel előtt demonstrált Nem csak az MSZP van a baloldalon! táblával. Mára bejött a kasszandrai jóslat, elég az Összefogás szórólapján a pártlogókat böngészni: van belőle elég. Igaz, arról az összes szocdem lemaradt.

– Megismer? – kérdezi. Bólogatok.
Boldogan D’Elia orra alá dugja a papírt:
– Képzeld, megvan az első aláírásod!
Hát, ez már több a semminél.

Belátni a pozsonyi úti cukrászdába, sütit majszol a XIII. kerület. Horváth András a védjegyévé vált zöld mappával érkezik. Szürke kabátban, hajadonfőtt, telefonnal a fülén. Nagyágyúk ellen indul a választásokon a Tisztesség és Emberség Szövetsége jelöltjeként, az Élőlánc színeiben, Zuglóban. Az ezermilliárdos áfacsalások leleplezője ellen személyes adattal való visszaélés miatt indult nyomozás. Bár elvitték híres zöld dossziéját is, de úgy látszik, van másik.

– Árulja már el, mi van benne – kérdem. Nevet, kinyitja a mappát, aláírásgyűjtő ívet mutat. Összejött már vagy négy-öt szignó.
– Voltak kétségeim, hogy induljak-e a választásokon, mert visszavetheti az általam feltárt ügyet – mondja.
Azért elárulja: védettséget jelenthet neki, ha bejut a parlamentbe. Most mintha szunnyadna az ellene indított eljárás.

– De a választások után biztosan beindul és lépni fognak – teszi hozzá.
– Mondta az András, hogy jön – üdvözöl Ács Sándorné, a kishantosi gazdaság vezetője, aki segít Horváthnak aláírást gyűjteni.
Ácsné is indul a választásokon, de Fejér megyében. Azt mondja, neki ott könnyebb a dolga. A hatvanéves agrármérnök majdnem negyven éve él Mezőfalván. Biogazdasága alól az állam nemrég kihúzta a talajt. Írtunk róla, hogy lejárt az általuk huszonegy éve művelt terület bérleti szerződése, és az új tenderen – ahogy ez manapság lenni szokott – mások nyertek. Az egyik új győztes traktort küldött a bioföldre, Ácsné addig nem tágított, amíg el nem mentek.

– Legutóbb a Fideszre szavaztam. De ekkora átverést nem látott még a világ! Két évig fenntartották a látszatot, aztán gyökeresen mást csináltak, mint amit ígértek. Eszem ágában sem volna nagymamaként itt állni az utcán, de viszik az országot tízmillió magyar alól – mondja. Aztán fel-alá járkál, apró nemzetiszín papírzászlójának keres helyet: jaj, hova tűzze?
Tele már a placc.