Szigetváron is összefogott az ellenzék, a jelenlegi független polgármestert támogatják

2019. április 24., 18:20

Szerző:

Szigetváron több ellenzéki párt képviselője szerdán közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az őszi önkormányzati választásokon egy jelöltet, a jelenlegi független polgármestert, Vass Pétert támogatják.

Szakács László, az MSZP baranyai elnöke elmondta, hogy egyetértenek a polgármester tevékenységével, és a párt álláspontja szerint folytatni kell ezt a munkát.

Hozzátette, hogy az MSZP mellett a Jobbik, a Momentum, a Demokratikus Koalíció és több civil szervezet is Vass Pétert támogatják.

Véleménye szerint Pécs, Komló és Szigetvár példája hat majd más településekre is Baranyában.

Vass Péter, Szakács László és Ferenczy Tamás, a komlói ellenzék polgármester-jelöltje (balról jobbra) 
Fotó: Facebook

Fogarasi Gábor, a Jobbik pécsi önkormányzati képviselője közölte, hogy úgy érzik, Vass Péter személyében megtalálták azt az embert, aki a szigetváriak támogatását is maga mögött tudhatja. A jobbikos képviselő megjegyezte azt is, sok számos szigetvári ismerőse pártállástól függetlenül csak pozitív dolgokat mondtak Vass Péterről.

A momentumos Péderi Tamás kijelentette, hogy Szigetvár a Baranya megyeiek számára példaértékű település, ez pedig nagyrészt a polgármesternek köszönhető. Egy percig nem volt kérdés a Momentum részére, hogy Vass Péter ismételt jelöltségét támogatják.

Mezei Nándorné, a DK választókerületi elnöke közölte, hogy a polgármesterjelölt személyében egyetértenek az ellenzéki pártok, de a képviselőkről még egyeztetnek.

Vass Péter kijelentette, hogy a választás után nem tesznek különbséget aszerint, hogy ki kire szavazott, számára mindenki szigetvári, nem lesznek megbélyegzések. Megjegyezte, hogy szeretné befejezni azokat a beruházásokat, amelyeket a város már elnyert, de még nem kezdtek el. Új parkoló, új orvosi rendelő építését említette.

 

Már több város bejelentette, hogy az ellenzéki pártok közös polgármesterjelöltet indítanak az őszi önkormányzati választásokon. Így többek között Egerben, Szombathelyen, de még Orbán Viktor miniszterelnök szülővárosában, Székesfehérváron is megvalósult az ellenzéki összefogás.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.