Visszakapják a reformátusok az SZFE épület egy részét

2021. január 15., 09:30

Szerző:

Visszakaphatja a Református Egyház a Vas utcai épületegyüttes egyik részét, a Vas utca 2/C alatt található épületrészt, amely jelenleg az Ódry Színpadot is magában foglalja - írja a Magyar Nemzet.

 

Az SZFE kuratóriuma és az egyházvezetés között már folynak a tárgyalások. Az egyetem a Magyar Nemzetnek megerősítette, hogy ez egyelőre még csak szándék a kuratórium részéről, “A Vas utcai ingatlanegyüttes részben az egyetem szolgálatában marad, részben pedig más fontos társadalmi szolgálatot látna el” - mondták.

A Vas utca 2/C házszám alatt álló, ma Ódry Színpadként ismert épületet ugyanis 1943-ban, a Horthy-korszakban adták át, majd december 5-én Ravasz László püspök szentelte fel. Az ingatlan eredetileg a Keresztyén Ifjúsági Egyesület Nemzeti Szövetségének új székháza volt, és ezen belül a protestáns helyőrségi templomnak is helyet adott. A második világháború után, 1950-ben államosították az épületet, nyolc évvel később építették át kamaraszínháznak. “Mai nevét 1959. február 19-én nyerte el és nyitotta meg kapuit az Ódry Színpad, amelyet Ódry Árpádról, a harmincas évek legendás színészéről, igazgatójáról és tanáráról neveztek el. Az épület azóta a Színház- és Filmművészeti Egyetem tulajdona.”

Egy SZFE hallgató a Klubrádiónak azt nyilatkozta, az épület szimbolikus volt a blokád idején, azonban önmagában ez nem fogja megszüntetni az egyetem polgárainak ellenállását.

A Magyar Narancs szerint ez egy szimbolikus tér beszántása, felszámolásának jelentősége van, “ha ez a hídfő elesik, a forradalom esik el”.

 

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.