Szerkesztőségi dosszié

A lap alapítói és egyben tulajdonosai azért szánták rá magukat a nem könnyű döntésre, mert a gazdasági válság kirobbanása után már csak nehezen tudtuk egyensúlyba hozni bevételeinket és kiadásainkat. Igaz, hogy nyolc oldallal, új rovatokkal bővült az újság, változott a formátum, áttekinthetőbb lett a tipográfia, de – anyagi fedezet híján – fel kellett hagynunk a további ötletek megvalósításával. Lehetőségeinket jelentősen rontotta a zavaros – és a politikai hátsó szándékot sem kizárható – reklámszabályozás, ami főleg a nyomtatott orgánumokat sújtotta.

Az sem kedvező számunkra, hogy ma már hirdetési szempontból a tévék vannak előnyben, és sok olvasót elvisznek az egyre szaporodó internetes lapok is.

Ne feledkezzünk el arról sem, hogy a Fidesz médiavezérlőjében eltökélten elkötelezett „szakemberek” buzgólkodnak a kormánypárti vagy még inkább Orbán-párti lapok helyzetbe hozásán – ha szabad ezzel a leheletfinomságú kifejezéssel érzékeltetni, amit önök már úgyis tudnak. És akkor nem beszéltünk még a politikai marketing kíméletlen kreatívjairól, akiknek az a feladatuk, hogy móresre tanítsák vagy adott esetben tönkretegyék az ellenzéki vagy csupán kritikus lapokat.

Nincs ebben semmi különös. Ilyen a relatív sajtószabadság, a bájos látszatdemokrácia meg a kialakulóban lévő kis közép-európai fejedelemség – de ezt is csak a körülmények teljesebb felvázolása végett említem, a nyafogás nem műfajom.

A lényeg az, hogy tartalékaink fogytak, egyre világosabbá vált, hogy a lap életben tartásához szükségünk van egy szakmai, pénzügyi befektetőcsoport támogató együttműködésére. Ebben már csak azért is bíztunk, mert úgy gondoltuk, hogy minden nehézség ellenére változatlanul figyelemre érdemes és megbízható szereplői vagyunk a sajtópiacnak.

Sokak számára még mindig fontos, hogy miről ír a 168 Óra, hogy lényeges társadalmi kérdésekben milyen álláspontot képvisel, és még egymás politikai ellenfelei is jól tudják: a lap szellemi magatartása az elmúlt huszonöt év alatt nem változott. A 168 Óra más értelemben is megbízhatónak számít: soha senkinek nem tartoztunk semmivel, pontosan fizettünk honoráriumot, nyomdaszámlát, sajtóbírságot, illetéket, bármit – és ez a mai viszonyok között nem teljesen természetes.

A lapunk iránt érdeklődő első potenciális befektetővel tisztességes, korrekt tárgyalások kezdődtek, amelyek egészen addig tartottak, amíg partnerünk azt javasolta: tágítsuk a lap attitűdskáláját. Ez nem volt ellenünkre, hiszen magunk is terveztük, hogy beemelünk olyan témákat, amelyekkel fiatalítani lehet az olvasótábort, terveztük, hogy új szerzők, színvonalas, szórakoztató olvasmányok is legyenek a lapban, életmódrovaton is gondolkodtunk, szóval így képzeltük a dolgot. Ám tárgyalópartnereink nyíltan közölték: ők nem csak erre gondoltak. A tágabb attitűdskálába nekik beleférne az illiberális értékrend képviselete. Mi is őszinték voltunk: nekünk nem fér bele.

Ezt követően kezdtünk tárgyalni a Brit Médiával. Ők már az első találkozásunk alkalmával elfogadták, hogy nem változik a lap politikai irányultsága, társadalmi érzékenysége és kritikus hangvétele. Elfogadták, hogy egy évig a 168 Óra újságírói és fotóriporteri gárdája a helyén marad, sem okuk, sem szándékuk nincs, hogy a szerkesztőségből bárkit eltávolítsanak vagy lecseréljenek. Vállalták, hogy finanszírozni fogják a lap esetleges veszteségeit és azokat a fejlesztéseket, amelyeket immár közösen tervezünk. Kérték, hogy a szerkesztőséget továbbra is az alapító főszerkesztő irányítsa és hogy a lap többségi tulajdonának megszerzéséről szóló első közleményben szerepeljen ez a mondat: a 168 Óra marad, ami volt már a lap indulásakor, huszonöt évvel ezelőtt: polgári-értelmiségi hetilap.

Kedves Olvasóink!

Megköszönve aggódó érdeklődésüket, figyelmükre, észrevételeikre és együttműködésükre továbbra is számít a 168 Óra szerkesztősége és
Mester Ákos