Szendvicset és vizet küldött az Emmi a DK láncra vert képviselőinek, de felcsúti tao-papírokat nem

2018. március 14., 14:18

Szerző:

Az Emberi Erőforrások Minisztérium sajtófőnöke kiment az épület elé Demokratikus Koalíció két képviselőjéhez, akik az Emmi épületéhez láncolták magukat. Vitt nekik szendvicset és vizet, és orvosi ellátást is felajánlott. A kért felcsúti tao-papírokat viszont nem adta át.

Ráczné Földi Judit, a DK székesfehérvári és Rónai Sándor, a DK dunakeszi képviselőjelöltje azért láncolta magát az Emmi épületéhez, mert így tiltakoznak az ellen, hogy a minisztérium nem adja ki a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tao-papírjait. A Kúria jogerős döntésben utasította a Mészáros Lőrinc által vezetett alapítványt, hogy tegyen eleget közérdekű adatszolgáltatási kötelezettségének, és adja ki a DK-nak a papírokat. A párt azt akarta megtudni, hogy mire költötték Mészárosék a közpénznek minősülő tao-támogatás milliárdjait. Mészáros azzal védekezett, hogy azért nem tud eleget tenni a DK kérésnek, mert az Emmi utóellenőrzést rendelt el az alapítványnál, és a papírok a minisztériumban vannak.

A DK-sok semmit nem fogadtak el a sajtófőnöktől, a papírokat kérték, illetve valakit, akivel érdemben tudnak az ügyről beszélni. A sajtófőnök azt hajtogatta, hogy szóljanak, ha rosszul vannak, és ha közérdekű adatigénylést nyújtanak be, megvizsgálják a kérdést.

A két politikus addig nem hajlandó elmozdulni az épület elől, amíg meg nem kapják a dokumentumokat. Egyszer megpróbáltak bemenni az épületbe. A rendőrség szerint azonban csak akkor léphetnek be, ha a fogadó fél megerősítette a találkozót. Jelen esetben Balog Zoltán minisztertől várják a választ, hogy fogadja-e őket.

Közben az Emmi mára (és a négynapos ünnepre), nem adta ki az iratokat Balog Zoltán minisztériuma.

– Balog Zoltán miniszter is falaz Mészáros Lőrinc és a felcsúti fociakadémia tao-pénzeinek dokumentációjáról. Nem hajlandóak kiadni azokat az iratokat, amikről Mészáros Lőrinc azt állítja, hogy itt találhatók az Emberi Erőforrások Minisztériumában

– mondta Rónai.

A DK-sok jelezték, hogy a következő munkanapon, hétfőn közérdekű adatigénylést nyújtanak be a minisztériumhoz az adatok megismerése miatt. Azt ígérik, ott lesznek az épület előtt egészen addig, amíg meg nem kapják az iratokat. 

 

 

Péntek éjszaka már nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, de a délkeleti határ közelében még ekkor is előfordulhatnak felhősebb körzetek.

Karsai Dániel levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, melyben azt kérte, az államfő tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti azokat, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.