Hatalmas szélvihar tombol az országban
Harmad- és másodfokú riasztások vannak érvényben, van, ahol a szélvihar házak tetejét is megbontotta.
A teljes országban nagyon erős, viharos szél tombol szombaton, jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat és az Index is. A becslések szerint a legerősebb széllökéseket a szolgálat 70-90 kilométer/óra körül várta, azonban ennél a lökések már most erősebbek. A viharos szelet egy, az ország felé érkező hidegfront okozza.
Másodfokú riasztást adtak ki Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékre is.
A viharos szél számos helyen fákat csavart ki, sőt, Veszprémben egy lakóház tetejét is megbontotta, Kecskeméten pedig leszakadó faágak járműveket is veszélyeztettek.
Az MTI pedig arról ír, lezárták az M15-ös autópályán, Rajka térségében található magyar-szlovák határátkelőhelyet is, mert a viharos szél miatt porvihar alakult ki, és a látótávolság nullára csökkent. A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrkapitányság munkatársai azt írták, hogy a lezárt határátlépő helyett a 15-ös főúton lehet átkelni Szlovákiába.
Reggel 9.30-kor már 50 helyre várták országosan a tűzoltóság segítségét, azóta a szám csak emelkedhetett.
(Kiemelt kép forrása: Országos Meteorológiai Szolgálat, Facebook)