Egészen komoly meccs kezd kibontakozni az állami média és Szél Bernadett között, a képviselő szerint a kormány a köztévén keresztül fenyegeti börtönnel

2020. május 19., 12:11

Szerző:

Mint ismert, Szél Bernadett független parlamenti képviselő a német közszolgálati médiának tett nyilatkozatát a magyar állami tévé azzal a kommentárral tette közzé, hogy a politikus lejáratja Magyarországot. Majd miután a képviselő reagálni szeretett volna erre az MTI-n keresztül, a választ megtagadták, azzal az indokkal, hogy „sérti a közmédia jó hírnevét.”

A képviselőre annyira berághattak a propagandagyárban, hogy a hétfői esti, fél nyolcas híradóban ismét elővették Szél Bernadettet. Megszólaltatták Futó Barnabás ügyvédet, aki szerint

akár a rémhírterjesztés bűncselekményét is megvalósíthatta Szél akkor, amikor a képviselő Szemző Áron momentumos politikussal maszkot osztott több főváros közeli településen.

"Amit én itt elsősorban látok az az, hogy még az egészségügyi dolgozók sem kapnak maszkot. Hogyan gondoskodjanak rólunk és hogyan vigyenek meg bennünket, ha ők sem kapják meg a legfontosabb védőfelszerelést?!! - nyilatkozta Szél Bernadett korábban a német közszolgálati televíziónak, az ARD-nek.

Majd ezt követően a Facebook-posztját idézték:

Futó Barnabás ügyvéd folytatta:

„Nem kötelező az, hogy a célzattal tegye valaki a kijelentéseit, hogy azt akarja, hogy itt a védekezést meghiúsítsa vagy nehezebbé tegye. Ennek alkalmasnak kell lennie arra, hogy ez tulajdonképpen ezt elérje. Már álláspontom szerint azzal a célzattal csinálták, hogy ez valóban ez a cselekmény megvalósuljon és hogy ilyen az emberekben egy ilyen képzet alakuljon ki.” - fogalmazott az ügyvéd. 

Szél Bernadett Facebook-bejegyzésében megjegyezte, áll minden vizsgálat elé, noha

„rémhírterjesztés miatt 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget a köztévén keresztül a kormány.”

„Persze lehet börtönnel fenyegetni az uniós sajtónak nyilatkozó ellenzéki képviselőket, csak aztán ne durcizzanak meg sorosozzanak, ha megkérdezik tőlük, mégis mi folyik Magyarországon - mert még ki fogják nevetni őket.” – fogalmazott a független képviselő.

A teljes összeállítást kalandvágyó olvasóink itt tekinthetik meg: 

 

 

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.