A bíróság kimondta, hogy törvényt sértett az iskolában kampányoló szekszárdi fideszes polgármester

2019. szeptember 18., 11:33

Szerző:

Törvénysértő módon, iskolában kampányolt Ács Rezső, Szekszárd fideszes polgármestere. Az ellenzéki polgármesterjelölt, Bomba Gábor panaszát érdemi vizsgálat nélkül utasították el a választási bizottságok, de a Pécsi Ítélőtábla kimondta a jogsértést – írja a 444.

Az ítélőtábla kiemelte, hogy az amúgy minden évben megtartott polgármesteri tanévnyitót maga Ács Rezső tette kampánytevékenységgé azzal, hogy az arról készült beszámolót és fényképeket közzétette Facebook-oldalán. Ács Rezső szeptember 2-án, az első iskolai napon az egyik egy helyi iskolában uzsonnás dobozokat osztogatott gyerekeknek.

 

Bomba Gábor Facebook-oldalán azt írta, hogy szeptember elején előbb a helyi, majd a területi választási bizottsághoz fordult, de a két testület nem találta kifogásolhatónak, hogy Ács iskolába ment és ott a gyerekekkel fotózkodott. Bomba Gábor ezután fordult a bírósághoz.

 

Az indoklás szerint a köznevelési törvény kifejezetten tiltja azt, hogy az iskolában gyermekfelügyeleti időben párttal vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai tevékenységet folytassanak.

Az ítélőtábla kimondta, hogy Ács Rezső megsértette a választójogi törvényt és a köznevelési törvényt azzal, hogy kampánytevékenységet folytatott az iskolában, és eltiltotta őt a további jogsértéstől.