Értelmetlen építmények – Tisztelik a másik ember jogos igényeit, de nem nálunk
Régi vágyát váltotta valóra Szauder Ipoly orvos, amikor 2003-ban gyermekkorának színhelyén, a Várnegyedben vásárolt lakást. Persze nem sejthette, hogy más lakástulajdonossal együtt még 17 év múlva is harcolni fog azért, ami új otthonának kiválasztásakor elsődleges szempont volt: a kilátásért. A Szabó Ilonka utcai lakás legfontosabb jellemzője számára a csodálatos panoráma, az Országház, a Duna-part, a Szent Anna-templom látványa volt. Alapos emberként persze tájékozódott vásárlás előtt, és megnyugodva vette tudomásul, hogy az ablak alatti önkormányzati telken, ahol a Toldy gimnázium használaton kívüli faházai voltak, az építési szabályzat csak földszintes épület létrehozását engedte meg.
2006 júniusában azonban Szauder doktort, és vele a Szabó Ilonka, a Franklin és a Toldy utcai több mint harminc más lakás tulajdonosát kellemetlen meglepetés érte.
Akkor ugyanis az önkormányzat arról értesítette a ház közös képviselőjét, hogy a telken lebontják a gimnázium faházait. Számukra így derült ki, hogy a Budavári Önkormányzat közgyűlése 2003 őszén módosította az építési szabályzatot, egyebek mellett törölve a látványvédelemről szóló paragrafust. A telket a polgármesteri hivatal 2005-ben eladta, és az új tulajdonos, egy ingatlanfejlesztő 23 méter magas ház építését tervezte oda. Az érintett lakók Szauder vezetésével akcióba lendültek. Érthető: lakásaik a jövőben az Országház és a Duna helyett egy szomszédos ház tűzfalára néztek volna. Ez közösen kétszázmilló forint körüli értékvesztést jelentett volna, de számukra – hiszen maradni akartak – a pénznél fontosabb volt az a veszély, hogy elveszítik a panoráma élményét.
Szakértőket, értékbecslőket, jogászokat, építészeket fogadtak, számtalan beadványt írtak, kilincseltek a hatóságnál. Volt, amikor pirruszi győzelmet arattak: a képviselő-testület 2007. október 1-jei hatállyal 13,5 méteresre csökkentette a beépítés engedélyezett magasságát, amibe egy háromemeletes, lapos tetős ház fér bele.
Ám jött a hideg zuhany.
Az új szabályozás későn érkezett. Az ingatlanfejlesztő ekkor már beadta kérelmét, így az rá már nem vonatkozott. A lakók még mindig nem adták fel: megszerezték a Védegylet támogatását, és melléjük állt Bojár Iván András, a Fővárosi Önkormányzat akkori városarculati tanácsnoka is. Ő úgy foglalt állást, hogy a világörökségi látványvédelem csak akkor valósulhat meg, ha a beépítés követi az új kerületi szabályozást. A befektető végül belenyugodott: a helyi közösség nem fogadja el, hogy ötemeletes ház épüljün, hiszen a lakók számíthattak a kerület, a főváros és a civilek támogatására is. Az építkezés félbemaradt.
Tíz év múlva Szauder doktor ismét úgy érezte, hogy harcba kell indulnia. Az ablaka alatt újrakezdődtek a munkák, és az új ingatlanfejlesztő – a 2016-ban megszerzett új építési engedélytől eltérően – a 13,5 méteres magasságon túl két és fél méteres pengefalat emelt a tetőre, hogy azon helyezze el a légkondicionáló berendezések kültéri hőcserélő egységeit. Rittyentett egy, a környékhez és az új ház milliós négyzetméter-lakásáraihoz méltatlan bádogborítású liftgépházat is, korláttal emelte meg az engedélyezett építési magasságot. Mindez ismét több lakás kilátását teszi tönkre, miközben a különféle hatóságok értékelése szerint változó mértékben sérti az építési előírásokat is.
Tavaly augusztusban a Budavári Önkormányzat jegyzői irodájának vezetője arról értesítette az ingatlanfejlesztőt, a Toldyház Kft.-t, hogy a tetőszintre épített pengefal indokolatlanul zavarja az épített környezetet, ez pedig akadályozhatja a használatbavételi eljárást. Lapunk ennek kapcsán kereste meg Mussinger Róbert ügyvezetőt, aki telefonon közölte: őt a levél nem zavarja, építtetőként egészen más tartalmú hatósági állásfoglalásokkal rendelkezik. Mussinger korábban egy igazságügyi szakértői vizsgálatnál úgy nyilatkozott: zajvédelmi okokból van szükség a pengefalra. Igaz, azt is írásba adta, hogy a falra szerelt kültéri egységek zajkibocsátása határérték alatti lesz.
Ha viszont a zajkibocsátás nem éri el a határértéket, akkor mi értelme zajelterelő falat építeni?
Ezt az igazságügyi szakértő sem értette, így indokolatlannak minősítette az érvelést. Megállapította, hogy az egy dobozban egymás fölött elhelyezett úgynevezett ikerklímaegységek 1,34 méteres magassága semmiképpen sem indokolja a pengefal 2,5 méteres magasságát, ráadásul az sem érthető, hogy a beruházó miért nem alkalmaz szóló egységeket? Azok ugyan kicsit drágábbak, de nem kell hozzájuk pengefal, amely még többe kerül. Összefoglalva: a pengefal teljesen értelmetlen és nyilvánvalóan felesleges. Megtartásának haszna sincs, miközben több otthon lakóit zavarja.
– Gyakran többféle közösségi diszfunkció adódik össze azzal, hogy értelmetlen dolgokat építenek, körültekintés és a mások iránti tapintat nélkül – mondta a 168 Órának Bojár Iván András, aki ma az általa létrahozott „10 millió fa” országos környezetvédelmi szervezet hálózatát vezeti. Az építészetkritikus szerint a jó ízlés hiánya találkozhat a mások érdekei iránti közönnyel, amit az építésügyben Magyarországon felerősít az elképesztő mértékűre duzzadt jogbizonytalanság is. Naponta látjuk, hogy bármit megtehetnek azok, akik az „egyenlők” világában „még egyenlőbbek”. Ebből pedig összeadódik egy maszatos, kellemetlen, konfliktusokkal megterhelt állapot. Ez olyan szövedék – tette hozzá a művészettörténész –, amelyben bármilyen építészeti marhaság megtelepedhet. Nagy, mint amilyen több, az EU-val fizettetett beruházás, vagy kisebb, mint amilyen egy pengefal. Amikor felépítették, akkor pedig megüzenik: tessék, ha akarsz, menj perre. Meglátjuk, ki bírja tovább. Nekünk van pénzünk.
Bojár Iván András a mások jogos érdekeire való figyelem példájaként említette, hogy
Svájcban máig is érvényben van az a rendelkezés, amely szerint aki más elé építkezik, annak az új ház sziluettjét lécekből meg kell előbb építenie.
Lássa a szomszéd, hogyan változik meg a kilátása. Ma persze ezt már 3D-s modellezéssel váltják ki, de a korábbi törvényi szabályozás érvényben maradt. Aminek a lényege persze nem a technikai megoldás, hanem az, hogy intézményesült: tekintetbe kell venni a másik jogos igényeit. Sajnos a magyar társadalomfejlődés eddig még nem jutott el.
„Az elmúlt évek során az építésügyi tevékenységet szabályozó jogi környezet oly mértékben fellazult, amely sok esetben magát az egyébként érintett hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságot is eszköztelenné tette.” Május végén így írt a Budavári Önkormányzat jegyzője a látvány elcsúfítása miatt felháborodott lakók ügyvédjének. Ezzel arra az intézkedésre utalt, amellyel 2019 márciusától 197 helyi önkormányzat jegyzőjétől vették el építésügyi hatósági jogkörüket, és azt a kormányhivatalokhoz telepítették. Utóbbiak természetesen a központi akaratot képviselik, és nem a helyi közösségek érdekeit.
Bojár – a városkép ügyében illetékes tanácsnokból lett környezetvédő – úgy látja: valójában már belenyugodtunk, hogy annak, aki hatalmi vagy gazdasági előnyre tett szert, sokkal többet szabad, mint másoknak. A kontroll meggyengült, a szabályok fellazultak, és ezzel ma már egyre többen visszaélnek. Nyilvánvaló, hogy a műemlékvédelem de facto felszámolására azért volt szükség, hogy „a Valakik, a Netuddkik” korlátlanul és tetszésük szerint építkezhessenek, így az építészeti vandalizmus is intézményesült. A kiskapukon keresztül pedig szabadon jönnek-mennek annak a körnek a tagjai, akiknek kedvez az új helyzet.
A Toldy Ferenc utca 32–36. szám alatti ház felépült, az új lakók már megkezdték a beköltözést. Budapest Kormányhivatala megadta a használatbavételi engedélyt. Igaz, a hatóság kötelezte az építtetőt, hogy az engedélyezési tervdokumentációban nem szereplő tetőépítményeket és a felszerelt üvegkorlátot bontsa le. Erre a június 24. napján kelt határozat 90 napot adott. Fényképeinket két hónap eltelte után készítettük – bontásnak még semmi jele. A határozat ráadásul az eltávolításra ítélt építmények között nevesítette a pengefalat és a korlátot, de a liftgépház címén épült bádogdobozról nem esett szó.
Bojár Iván András lapunknak elmondta: a modern nagyvárosokban általában létezik egy olyan komplex városarculati igényrendszer, melynek része a tetőtáj védelme is. Annak az összképnek, annak a kompozíciónak a védelme, amely egy kilátópontról – például a budai Várból – vagy magas épületek felső emeleteiről tárul a szemlélő elé. Magyarországon a tetőtáj védelmére nincs szabály, nem tilos kiugróan igénytelen tárgyakat elhelyezni a magasban. Pedig ez különösen fontos volna egy olyan történelmi hegyoldal esetében, mint amilyen a budai Várhegy. Ilyen helyeken nem szabadna megengedni, hogy a tulajdonosok igénytelenül kivitelezett, otromba dolgokat rakjanak a tetőre, csak azért, mert ők nem látják, amikor otthon vannak.
Hogyan tovább?
Igazáért pereskedhet az építő, pereskedhetnek a panorámájukat sirató lakók. Magyarországon elvben bárki pereskedhet. Akinek van rá pénze. Tehát egy kisebbség, mert az ügyvéd nagyon drága. Persze a bírósági eljárásokban visszaköszön a jogbizonytalanság kínja. Mert a bíróságok építési ügyekben sem tudnak belátható időn belül dönteni. A perek éveken át húzódnak, egy-egy tárgyalási fordulót fél-háromnegyed évenként tűznek ki, ami persze táptalaja annak, hogy a hatóság kikerülhesse az egyértelmű döntéseket. Közben múlik az élet, s egyre fogy a jussukért küzdők pénze is.
