Renitens kapitány – Szanyi Tibor túl színesnek tűnik egy hamuszürke pártban
Az MSZP-ben volt aggodalom. Okkal. Az EP-választás műfaja, az Európa-politika fénykorukban sem volt erős oldaluk. Már 2004-ben veszítettek háromszázezer fával, ami kínosnak mondható kilenc mandátumot hozott. Hogy aztán választásról választásra gyengüljenek, apadjanak. Négy képviselő. Kettő. S most már csak egy. Az EP-mandátumot sokan gondolják politikai elfekvőnek, mások új hajnal kezdetének. A történelmi 6,61 százalék félelmes kilátásokat teremtett. Lehet, hogy a mélyek mélye, a búcsú. Már a 2014-es kampány sem volt acélos, pedig a hajót akkor Szanyi kapitány navigálta. Most beütött a krach, zátonyra futott a hajó.
– Jávor Bencéért kezdettől aggódtunk – állítja Lendvai Ildikó. – Az utolsó héten már a Tiborral kapcsolatban is voltak aggályok. Ő az utolsó percig bízott.
Az igazi fájdalom a szocik számára – a gyors reakciókból is ez jön le – nem a Fidesz tarolása (az ma már megszokott), hanem a fő ellenség, a DK feltörése, „Klári” nyerő plakátja.
A megmaradt egy mandátumért méltatlan marakodás indult. Ki szúrta el? Szanyinál elszakadt a cérna: „Ez így nem párt! (…) degenerálódó belterjes klub, ahol a politikai témakészlet elapadt, jobbára az itt-ott fellelhető (…) krajcárok után kapirgálunk.” Szanyitól sosem volt idegen a verbális brutalitás.
Azért ő is kapirgált néha. A mostani kimaradásnak mázsás nyugdíjszámítási következményei lesznek. Hatvanhárom éves kor fölött sajtóhírek szerint a mandátum minden letöltött éve után a bruttó 8757 eurós képviselői fizetés 3,5 százaléka jár. Így most be kell érnie havi 1532,6 euróval (496 ezer forint), ha ismétel, élete végéig a dupláját kapta volna. Lehetetlen, hogy a kapitány ezt ne számolta volna át.
Szanyi, az MSZP Szókimondó Jánosa fokozatosan építette fel a nép egyszerű gyermeke képet, az ehhez társuló nyelvi elemeket. Hogy pózról van szó, az is mutatja, hogy nem beszélt ő mindig így. A vulgáris fordulatokat, a nagyvárosi szlenget – „szaros sörért lemegyünk kutyába”, „korrupt, mutyizó banda” –, amelytől az értelmiség csalánkiütést kap, fokozatosan építette be a formálódó Szanyi-képbe. Ma már összetéveszthetetlen. Sokan mondják, hogy szomjazza a sikert, és szép lassan elfideszesedett.
Szanyi 1998 óta a porondon van. Kormányzati szerepet is vállalt, előbb az agrártárca (2002–2004), majd a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkáraként (2004–2006) normális és unalmas bürokratának látszott. Nem magától tévedt a politikába, a jövendő államtitkárságára előre felkérhették. Az MSZP még volt olyan helyzetben, hogy ismeretlen emberét a nyerés esélyével bárhol elindítsa. A kapitányi címet Szanyi 2010-ben, a kétharmados választás második fordulójának viharában nyerte el. A névadó a kampánymenedzsere, Kalmár Szilárd volt. Ő osztott meg egy paródiavideót, amelyben a japán sorhajókapitányt a narrátor Szanyinak (Sanhi) hívta. „Szanyi kapitány, fedélzetre!” A paródia olyan jól sikerült, annyian osztották meg, hogy a portálok slágeresítették. Siker lett. Leginkább azért, mert valamiképp passzol a kapitány kommunikációjához, a liberalizmust (és Gyurcsányt) ostorozó „újbalos” stílusához, a „városi gerillához”.
Stílusban Szanyi néha, valljuk be, kissé elveti a sulykot. Viccnek szánja, de szörnyűségeket mond. Széles körben pertraktálták kiszólását, amely szerint egyik politikustársának neje „nemrég megellett”. Feltűnést keltett, amikor posztolt egy fekete-fehér, a kereszténydemokráciát jelképező fotót, amelyen egy apácaakt feltárt szeméremszőrzetén egy kereszt jelenik meg. Hozzáfűzhető mindehhez, hogy miközben pártja lassan öregszik, és Szanyi vulgarizmusa elképesztő, mégis mindig volt körülötte néhány fiatal. Számtalan gyakornokot tartott. Úgy látszik, Szanyi kapitányban van közösségépítő készség. Ismerői megjegyzik, hogy dolgos kampányember, olyan partizán, aki az „utcai harcba” sokat beletesz.
A kérdésre, hogy miért durvul, gond nélkül feleli:
– Ilyen vagyok, ez énhozzám tartozik. Hatvanévesen nem fogok váltani.
Szanyi persze értelmiségi családból érkező városi gerilla, Visegrádi utcai partizán. Az apa közgazdász professzor, egyetemi tanár. Szanyi a Berzsenyibe járt fizika tagozatra, ott érettségizett. A Corvinuson (valaha MKKE) szerzett közgazdász diplomát, egyetemi doktori címet is hozzá. Öt nyelven beszél, eltérő szinten. A németre a család kényszerítette, egy régi vágású „tantihoz” járt, ezen a nyelven előadóképes. Az iskolában felszedett angolt apjának koppenhágai kiküldetése idején izmosította, az ottani amerikai iskolába, amerikai diákok közé járt. Munkanyelve Brüsszelben ma is az angol, bár használja a franciát is. Anthony Giddens köreiben, ha nem számít is beltagnak, ismerik. 1982 és ’85 között a római magyar nagykövetség FAO-képviseletének titkáraként beleszeretett az olasz nyelvbe, de oroszul is ért. Szanyi az agrárkereskedelem ásza volt, az Agroinform vezérigazgatójaként, a vállalkozói kamara főtitkáraként, az FM államtitkáraként dolgozott. De a gerilla csak elméletben kötődik a földhöz, éppúgy, mint Habsburg Ottó, aki raccsolva intonálta munkatársunknak: „magam is agháhszakembeh lennék”. Politikai pályáját mégis az agrárszakma határozza meg. Szanyi persze sosem túrta a földet, rögöt is csak muskátliscserépben látott. Annál inkább tologatott mázsás dossziékat. Amikor 2002-ben, a szocialista győzelem után az FM-be került, kiderült, hogy a kisgazdák semmit sem tettek az uniós csatlakozás előkészítéséért. Abban a projektben nem a földhöz kell érteni, hanem a mezőgazdasági, kereskedelmi joghoz. 2002-ben egy bizottsági átvilágítás után kimondták, bár a 2004-es csatlakozási céldátum tarthatatlan, mégis meg kell kísérelni. Akkor mondta Németh Imre agrárminiszter: „Tibor, feküdj neki!” A csatlakozás végül összejött. A magyar közönség a mezőgazdasági embert hegyes bajszú, csizmás embernek gondolja. A közönséget ingerelte, hogyan került oda ez a fickó. Ott birkapörköltet kell kóstolgatni.
Hogy miképp szökken elő a XIII. kerület közepéből a baloldali agrárkülkeres, azt Szanyival próbáljuk megfejteni. Szanyi városi srác, a legkevésbé sem látszik gépkezelőnek vagy proletárnak. Szociológiai alkata a hatvanas évek városi jampija, aki hordoz valami rockkultúrát, kicsit bunyós, ha utcai vagány.
Ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelyik a hatvanas évek közepén először hordhatott Nyugatról behozott Lee farmert. Hogy Szanyi kapitány mitől népi, csak ő tudja. Fő, hogy minek érzi magát.
2006-tól 2010-ig Szanyi változásokon ment át. Önerőből alakította ki a magányos hős politikai profilját. 2006 után az első fecske volt a Gyurcsány-bírálók később szépen szaporodó táborában. A szocik baloldalisága nem elégítette ki. Szerinte az MSZP sumák polgári párt, szerényebb balos rongyrázással, de még annak is puhány. Gyurcsány pedig végképp megrontotta. A DK liberális, a Párbeszéd zöldnek mondja magát, de nem eléggé az. Szanyi a baloldaliság zálogának a „legszélesebben értelmezett szolidaritást” tartja. Ma ebben már odáig megy, hogy együttérzünk a kizsákmányolt természettel, sőt a dolgot már kiterjesztené – halkan mondja – az „égi világokra” is. Ezt kicsit nehezen értjük. A 2010-es fordulat évében Szanyi feltörését mégsem az extra baloldaliságnak, hanem a „közigazgatási bürokráciának” köszönhettük. Tóth József polgármester nimbusza nélkül Szanyi nem tudott volna Angyalföldön nyerni. Az MSZP itt két mandátumot hozott, mivel a kerület két választókörzetből állt. Szanyit a győzelem megemelte a pártban. Elnöki álmokat kezdett szőni. („Nem ugranék félre, ha felkérnének.”) A csörtét végül a szokott alku (mutyi) zárta le: ő kimehetett Brüsszelbe, hogy ne fúrhassa Mesterházyt.
Szanyi botránykezelési technikája ismert. Sok ezer kilométerről képes így hatni. Ír három durva levelet, stúdióba szólítják, ott egy perc alatt mindent felpuhít, visszavesz. Felkavarta a vereség, dühös volt, amit leírt, mindenki tudja. A Szanyi-saga az elmúlt öt évben hat emlékezetes epizóddal gyarapodott. Egy: az MSZP-t elárasztják a NER-lovagok. Elnökké választása esetén behívatná az ötöket (ki az az öt?), s barátságosan kirúgná őket. (Ez nem újdonság. Eredetileg Gyurcsány szerzeménye.) Kettő: ’56, ha nem is ellenforradalom, de vérengzés volt. (A Köztársaság téri képek posztolása.) Három: a kereszténydemokrácia. Szexi apáca nemi szerve. (Vicc.) Négy: a gój motorosok megvezetik Szanyit, és meghívatják magukat egy sörre. A sör keserű, a botrány édes. Hat: Szanyi a csabai békemenet Romániából átrándult tüntetőit szegényes külsejük miatt (s mivel ötezer forint zsebpénzt kapnak) lerománozza. Ennyi sztorit kalapált össze Szanyi, miközben látszólag Brüsszelben volt. Ehhez mégis kell valami tehetség.
EP-képviselőnek lenni édesebb, mint a szentjánoskenyér. A kitekintés nemzetközi, a sör kitűnő, a város is kellemes. Szanyi a kereteket teljesen kitöltötte. Ezer felszólalás, kétszáz módosító az összesített mérleg. Mert, mint mondják, a stílustól eltekintve Szanyi szakpolitikus is maradt. Az okos falvak projekt, amelyet ő nyújtott be 2015-ben, siker volt, a bizottságtól nyolcszázezer eurós pénzügyi támogatást kapott.
De lehet bármilyen kiváló, ha a hazai placcon az MSZP kikapott. Szanyi szent meggyőződése, hogy okosabb, mint az MSZP jelenlegi vezetése, az egész hamuszürke társulat. 1998-ban, amikor a frakcióba került, az első kétszáz közé tartozott. Húsz év telt el, amíg bejutott az első ötbe. Öntörvényű alkata, exhibicionizmusa miatt sohasem kerülhet az élre. Hozzá kell tenni, mondják ismerői, hogy egy erősebb, jobban vezetett pártban Szanyinak, a magányos lovasnak is helye lenne. Sőt, hasznos ember lehetne. Most más időket élünk. Lehet, hogy Szanyi azért látszik színesnek, mert pártja reménytelenül szürke.
