Szanyi, Gattyán, Márki-Zay, Hont, Schiffer és a többiek...

Eljött a támadás ideje?

2022. január 11., 16:21

Szerző:

Fiala János, a keddi Keljfeljancsi Horn Gáborral folytatott beszélgetésének felvezetőjében nyilvánvalóvá tette, azért kezdeményezte a beszélgetést, mert szerinte eljött a számadás ideje. Több ellenzéki vagy ellenzékinek tűnő politikus legutóbbi megnyilatkozása – Szanyi Tibor mellé Márki-Zay Pétert és Gattyán Györgyöt sorakoztatta fel – váltotta ki belőle az elhatározást: egy vele folytatott „szópárbajban” vallhatnának végre színt. Majd hozzátette, esetleges rossz bizonyítványuk nem menti a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.


SZANYI KAPITÁNY

 

A sort Szanyi Tiborral nyitotta meg, aki több évtizeden keresztül volt a hazai közélet akceptálható figurája, az ISZOMM óta azonban egyre kevésbé vehető komolyan. Pál Évának, a Neoton egykori énekesének köztársasági-elnök jelölésével – akivel hol a Hír TV-n, hol az ATV-n van road-show – eljött az idő – erről kikérte a nézői véleményét is –, hogy egyszer és mindenkorra eldöntse, folytatható-e vele érdemi beszélgetés, vagy törölni kell a telefonkönyvből.

„Én sohasem vettem komolyember-számba Szanyi Tibort” – reagált Horn Gábor, a Republikon Intézet kuratóriumi elnöke –, „egy fenegyereknek tartottam, aki épített egy arculatot magának. »Szanyi kapitánynak« hívatta magát, ami sok mindent elmond a komolyan vehetőségéről. Amíg volt mögötte egy komolyan vehető, a magyar társadalomba beágyazott, működőképes, időnként hatalomban lévő, időnként ellenzéki párt – gondoljunk bármit is az MSZP-ről –, ennek részeként ez a viselkedés elment, most azonban egy súlytalan, reménytelen helyzetben lévő ember, aki alól kiszaladt a párt, ugyanakkor a médiában van igény arra, hogy a politikának legyen egy kevésbé komolyan vehető része is.”

Fiala így reagált: „Meghívjam? Megkérdezzem: meghülyültél? Képes voltál egy pánikbeteg, a politikában járatlan embert nevetséges helyzetbe hozni?”

„Igen. Érdekes beszélgetés lenne. Meghallgatnám!” – válaszolta Horn Gábor.

Gattyán – médiahack?


„Esetében a percemberségnek lehet más értelme is” – így Horn Gábor –, „mivel ennél olcsóbb reklámfelületet képtelenség lenne produkálni, mint amit Gattyán az elmúlt hónapokban előállított. Adott egy vállalkozó, aki meggazdagodott egy furcsa világból – nem akarom semmilyen formában megítélni, hogy ez pornó vagy valami más –, lényegében nem él Magyarországon, nincs köze a magyar közélethez, majd megjelenik hirtelen a semmiből, három hónappal a választások előtt, és egy olyan médiakampányt folytat, amit a Fideszen kívül bárki megirigyelne erőforrás, technológia, arculat tekintetében. Ellentétben Szanyival, aki semerre nem megy, itt az látható, hogy van megoldási lehetőség” – folytatta Horn, utalva arra, hogy lehet hozadéka annak, ha Gattyán felhívja a figyelmet a digitalizáció hiányosságaira, és hajlandó áldozni is rá. Említette, hogy beszélt erről barátjával, Erdélyi Zsolttal (Superman), aki Gattyánt megelőzően volt az SZDSZ kampánytanácsadója is, véleményt azonban nem formált mostani munkájáról.

„Mosópor, mosópor” – tette hozzá lakonikusan Fiala, utalva Wermer András elhíresült mondatára: egy pártnak ugyanúgy el kell tudnia adni magát, mint a mosóporgyártónak a termékét. Mi az oka, hogy a média inkább felmagasztalta, mint rákérdezett volna céghálóra, adómorálra, társadalmi felelősségvállalásra – ellenpéldaként említve Bucsky Péter Az átláthatatlan Gattyán-birodalomban csak a felnőtt tartalomban sejlik fel a pénz című írását.

„Ebben az értelemben hasonlít a Szanyi-jelenséghez, mert Gattyán is a figyelemfelkeltésre épít” – reagált Horn Gábor. „Félreértés ne essék, a Gattyán-jelenséget elfogadhatatlan torzításnak tartom a közéletben. Ez egy médiahack. A média így tudja kiszolgálni azt az igényt, ami körülötte van. Engem is érdekel a dolog, hiszen én is egy médiafogyasztó vagyok. Az a felvetés jogos, hogy miért nem élt át kínos perceket egy ilyen típusú, a semmiből előkerülő közszereplő a tévé- és rádióstúdiókban, de nem én fogom megválaszolni a kérdést.”

Márki-Zay Péter esete a számlálókkal


Horváth András, a NAV-botrány kiváltója írta a Facebookon: „Jó, tudom, lájkverseny van, meg kampány van, mindig valami bődületest kell mondani ahhoz, hogy folyamatosan a felszínen legyél. Na de ilyen módon? Ilyen eszközökkel?” – vezette fel a következő témát Fiala, majd felidézte Hont András Márki-Zay Péterrel kapcsolatos egyik posztját:

 

Ezen a hétvégén azt hittem, hogy az lesz a csúcs, hogy Falus fővödör szerint megszűnnek a tévéműsorok az ötödik hullám miatt, és már lassan el is múlt a hétvége, hogy akkor ennyivel megússzuk, de érkezett a szokásos vasárnapi bejelentkezés, amelyből kiderült, hogy MZP nyilvántartja a fideszes zsidókat. Szó szerint azt mondta, hogy »a Fideszben is van néhány zsidó, csak kevés«. A következő számláló, amit fölállít akkor ez lesz? Csak tudja kimondani, hogy micsoda nem, mert ez se megy nagyon.” (Facebook, 2022.01.09)

„Elhívjam Márki-Zay Pétert, és szembesítsem?” – kérdezte Fiala Horn Gábortól.

„Szerintem feltétlenül, Márki-Zay meghatározó szereplője a magyar közéletnek” – válaszolta Horn, majd hozzátette: „a vasárnapi, sokszor másfél órát is meghaladó miniszterelnök-jelölti Facebook-bejelentkezéseket Márki-Zay másképpen csinálja, mint ahogy mi gondolnánk, hogy csinálni kellene, de régóta azt gondolom, nem biztos, hogy nekem van igazam. A magyar társadalom középen álló, de nem kiemelt tagja beszél így.” A nagy vihart kavaró mondat kapcsán elmondta: a politikusoknak meg kell tanulniuk, hogy a szövegkörnyezetéből kiemelt, eltorzítottan megjelenített mondatok is az övék, felelősek értük. „Én is megfizettem egy nálad elmondott, félreérthető mondatom miatt, ami a pártom és az ország fontossági sorrendjével volt kapcsolatos. Hozzátéve, hogy fontosnak tartom ebben a Márki-Zay-jelenségben, hogy ő azon kevesek egyike, vagy talán az egyetlen politikus ma a palettán, aki képes elnézést kérni. Lehet, a kelleténél több alkalmat talál rá.”

„Márki-Zay időnként mond nem igaz állításokat is” – folytatta Fiala, utalva a miniszterelnök-jelölt által indított migránsszámláló adataira és üzenetére – csak a Fidesz telepít be migránsokat –, aminek ő is felült, amíg Kovács Gergely (MKKP) le nem leplezte.

„A pártok kiálltak mögüle, a migránsszámláló a Mindenki Magyarországa Mozgalom »magánakciója« volt” – reagált Horn Gábor, utalva rá, hogy tartalmilag eddig ez volt a legsúlyosabb probléma vele, illetve elhibázott dolog elhinni, hogy Márki-Zay célcsoportja a Fideszből kiábrándult szavazók köre.

Miről szól ma a Facebook?


A műsor befejező részében Fiala felvetette, vajon a kommentelők kellőképpen tisztában vannak-e beszólásaik következményével.

Horn Gábor Ceglédi Zoltánról, aki Márki Zayról írt keresetlen szavakat – „Nem lehetne, hogy inkább írja ki Áder János jövő vasárnapra a választást, és befejezzük ez az egészet?” –, azt mondta: emberileg nagyon kedveli, de amit most csinál, az számára érdektelen és elfogadhatatlan.

„Nem olvasom Ceglédit, nem nézem meg a tévében. Nincs problémám a celeb-jelenséggel, van rá igény. Nincs bajom azzal, ha valakinek az a legfontosabb, hogy hányan lájkolják az írását, ha valaki vicces oldalról közelíti meg a világot, de ha egyszerre akar megmondóember lenni, meg komoly riporter és humorista, az nekem sok.”

Horn elmondta, korábban gyakorló facebookozó volt, de leszokott róla. „A Facebook most arról szól, hogy tutit megmondó emberek szorítják sarokba a másikat. Ha beírok valamit, nem magát a tárgyat vizsgálják, hanem azt, hogy én, szemét liberális. Nem a szövegeimről szól, hanem rólam, és ez engem már nem érdekel.”

Fiala: „Ebbe belegebedek”


Zárásképpen a műsorvezető Schiffer András Márki-Zayra vonatkozó bejegyzését idézte fel: „Mint egy jó sorozat: mindig a legjobb résznél lesz vége. Úgy várom már a vasárnapot, mint kisgyerek a Mikulást, jövő héten talán azt is megtudjuk, hogy zsidóból, vagy melegből van több a Fideszben” (Facebook, 2022. jan. 9)

„Ha Schiffer meghallgatná a teljes beszédet” – reagált Horn Gábor –, „akkor tudná, hogy egy fideszes bérenc leantiszemitázta, erre reagált Márki-Zay. Szerintem sem kell ilyet mondani, de a szöveg nem arról szól, hogy Márki-Zay meg akarja számolni, hány zsidó fideszes van.″

„Szerintem ez a megjegyzés éppen annyira támadható, mint Kövér László mondatai, őt mégsem szoktad mentegetni” – vetette közbe Fiala.

„Kövér László mondataiból csöpög a gyűlölet. Ő azt gondolja, hogy mi, akik nem ők vagyunk, nem vagyunk a nemzettest részei. Kövér szerintem tudatosan kirekesztő, gyűlölködő szöveget nyom. Az nem igaz, hogy Márki-Zay antiszemita szöveget nyomna. Ezt Schiffer András pontosan ugyanúgy tudja, mint én.”

„Az a baj, hogy nincs az a lakmuszpapír, ami ezt a különbséget kimutatná. Nekem nem az a dolgom, hogy elfogult legyek, még akkor sem, ha ebbe belegebedek, mert ember nem fog többet velem szóba állni” – kételkedett tovább Fiala János a keddi Keljfeljancsi műsorában.

A teljes interjú ITT nézhető meg.

(Kiemelt kép: Fiala János a Keljfeljancsi reggeli műsorában, 2021 január 20-án. Fotó: Dimény András / 168)

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.