Szamurájkarddal csapott a hajléktalanszállón lakótársa kezére a megvádolt férfi
A Pápai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki a helyi hajléktalanszállón szamurájkarddal vágta meg ismerőse kezét.

A vádirat szerint 2019. december elején az elkövető a városban működő hajléktalanszállás lakójaként éppen a szobában volt, amikor késő délután a szomszédos konyhából hallatszó kiabálásra figyelt fel, ahol a sértett és egy másik férfi tartózkodott.
A vádlott 44 éves pápai férfi ezért bement a konyhába, ahol a közte és a sértett között nézeteltérés alakult ki.
A férfi ekkor visszament a szobába, magához vett egy, az ágya alatt tartott hatvannyolc centiméter pengéjű szamurájkardot, majd azzal a szándékkal, hogy a sértett kezére „rácsapjon egyet”, visszament a konyhába.
Az ismerőse a mosogató mellett állt, amikor a vádlott mellé lépett, és odacsapva megvágta a sértett kezét, majd kiment a helyiségből.
A sértett a vágás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség a vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára, és abban felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt az elkövetővel szemben.