Szakaszokban támad a Poszt-COVID-szorongás a gyerekeknél

A 168 Óra hetilap legújabb számában a koronavírus-járvány fiatalokra gyakorolt hatásairól olvashatunk. Szó esik az elveszett jövőképről, az elszigetelődésről és az ebből következő súlyos mentális problémákról, amelyek akár az öngyilkosság gondolatát is elültethetik a gyermekek fejében.

„Azt kiabálta a lányom, ha nem hagyom békén, inkább megmérgezi magát”

– mesélte egy édesanya, akinek a családja rendkívül nehezen élte meg a pandémia miatti bezártságot. Egyes szakértők szerint a serdülőket viselte meg leginkább a karanténidőszak és az izoláció, ugyanakkor ők lehetnek az a korosztály, akik a poszt-covid-szorongásból a legkönnyebben kilábalnak.

„Tavaly hatalmas krízisre számítottunk, ami a legnagyobb megdöbbenésünkre elmaradt az első hullám és az első karantén után” – mondja Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológus, neuropszichológus, a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház munkatársa, az alapítvány igazgatója. A harmadik hullám végével azonban már pontosan körvonalazódott, hogy a gyerekek olyan nehézségekkel szembesültek, amelyekkel sokszor már nem tudtak egyedül megküzdeni.

„A serdülőkor azon szakaszában kellett összezárva lenniük a családjukkal, amikor épp a leválás, a kortársakhoz való kapcsolódás a cél. Ennek ellenére nagyon sokan így is megtalálták, a módját annak, hogy ne legyenek a nap minden percében egymással, például éjszaka fennmaradtak, napközben elzárkóztak a szobájukba. Ettől persze a családon belül feszültség lett, ami konfliktust generált, és ezek vezettek sok helyen krízishez” – mondja a klinikai szakpszichológus. Az intézet felmérése szerint míg 2019 első hónapjaiban viszonylag kevés fiatal került be a Vadaskertbe szuicid gondolat vagy kísérlet miatt, és 2020-ban sem láttak jelentős változást, addig idén, az első negyedévben már 3-4-szer több alkalommal találkoztak ilyen esetekkel.

Elveszett jövőkép

Ahogy a pandémia eddigi hullámait, úgy a COVID-szorongást is három szakaszra lehet osztani.

„Az elsőt sokan jól viselték, ezt mézesheteknek szoktuk hívni. Itt minden hiba megbocsátható volt, jött a tavasz, bíztunk abban, hogy hetek alatt vége lesz a járványnak, a gyerekeknek pedig az ölükbe csöppent a korai vakáció. A második hullámban jött a tél, sötétség, hideg, az amúgy is meglévő összes környezeti stresszfaktor megvolt, ami a karantén nélkül is jött volna, a bezártság csak tetézte a szorongást. Itt már az online oktatás is dübörgött, egyértelműen be és össze voltunk zárva, és nem tudtuk, hogy mikor és hogyan lesz vége. Itt ütött be az az érzés, hogy elveszett a jövőkép, mind a felnőtteké mind a gyerekeké.

Bizonytalanságban kezdtünk élni, ami eleve hatalmas stressz, és konkrétan elveszítettük az addigi életünket. Kollektíven gyászoltunk.

Nem csupán az esetleg elveszített családtagokat, ami önmagában tragédia, hanem a lehetőséget is. Nem volt mibe kapaszkodni, mert senki nem tudott semmi biztosat. A fiataloknak pedig a tegnap történelem, a holnap messze van. Ők a mában szorongtak 16 hónapon át” – sorolja Szolnoki Nikolett gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvos.

Mint mondja, a harmadik COVID-stresszor már a nyitás volt, amikor egyik pillanatról a másikra, átmenet nélkül kellett visszatérni a fiataloknak az iskolapadba. „Sok helyen már az első héten dolgozatot írtak. Egyáltalán nem voltak felkészülve a gyerekek mentális segítésére, a bezártság, az online oktatás, a veszteségek és a hirtelen újrakezdés áthidalására.”

Bárkivel megtörténhet

„A lányom, Vivien az első hullám alatt nem bánta, hogy otthon lehet, szépen haladt az online oktatásban is, sőt, azt mondta, hogy kényelmes volt, csak a barátok hiányoztak. A második hullám riasztó számai miatt nem is nagyon panaszkodott az újabb karanténra, a harmadik hullám azonban már megviselte. Két születésnapját is izolálva ünnepeltük, idén a számára mérföldkőnek számító 15-et is. Ráadásul kevés barátja köszöntette fel, és ettől hetekre annyira magába fordult, hogy amikor megkérdeztem tőle, hogy mi a baj, vagy beszélgetni próbáltam, annyira kiborult, hogy egyszer azt üvöltötte, ha nem hagyom békén, inkább megmérgezi magát. Ettől annyira megijedtem, hogy hetekig nem tudtam nyugodtan aludni, és többször benéztem hozzá éjszaka is” – mesélte lapunknak Éva, aki végül mentális segítséget kért a lányának. Vivi azóta jól van, újra találkozik a barátokkal, az oltásra is regisztrált, sőt a pszichológushoz már a harmadik alkalommal nem kellett elmenni.

A pandémia globális traumát és terhet jelentett a világnak, ezért nem csoda, hogy azok a gyerekek is megérezték a poszt-COVID-szorongást, akik korábban nem mutattak semmilyen atipikus fejlődési tünetet.

„Nem csupán azokon a gyerekeken hagyott nyomot az elmúlt időszak, akik esetleg valamilyen patológiás háttérrel rendelkeznek, hanem azokon is, akiknél nem lett volna várható a mentális probléma egy normális élethelyzetben.

Ha az aranyhalat forró, citromos vízbe tesszük, még szép, hogy összeborzolódik a pikkelye és kidülled a szeme, de akkor sem a hal beteg, hanem a környezete. Így gyakorlatilag a szélsőséges reakciók is normálisak voltak, hiszen egy szélsőséges helyzetre adtak választ.

Míg máskor azzal keresnek fel minket, hogy szorong a gyerek, most sokszor már ezen túl fellépett agresszió, viselkedészavar, folyamatos ellenkezés, veszekedés és olykor öngyilkos gondolatok is. Ez utóbbi szerencsére ritkábban, noha hozzá kell tenni, hogy a serdülők épp abban a korban vannak, amikor érdekli őket a halál és a létezés, a »ki vagyok én?« és »hol a helyem a világban, mi lenne, ha nem lennék?« gondolatkör. Sok fiatal a gondolatig, a fantáziálásig eljut, de konkrét tervet vagy megkezdett és valamiért félbeszakadt öngyilkossági kísérletet szerencsére sokkal kevesebben végeznek” – mondja Szolnoki Nikolett.

Fotó: Phanie/AFP / Voisin

A szakemberek szerint olyanok is akadtak, akiknek kifejezetten jót tett a karanténidőszak. Az autizmussal vagy ADHD-val (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar a szerk.) élő fiataloknak könnyebb volt, hogy kiszakadhattak az olykor támadó, frusztráló közegből.

A COVID-generáció

Tárnok Zsanett szerint a karanténidőszaknak a tanulás tekintetében az alsósok voltak a legnagyobb vesztesei, őket azonban kevésbé tépázta meg a bezártság. „Az biztos, hogy nagyon nehéz időszak van mögöttük, hiszen sokszor a túlterhelt, feszült szülőknek kellett a tanítónőt játszani, miközben ők maguk is dolgoztak. Ez később akkor okoz gondot, ha nem sikerül felzárkózni, de erre vannak módszerek. Az elszeparált környezet azonban őket kevésbé frusztrálta, mint a serdülőket, mert valamilyen szintén még hasonlíthatott az otthon töltött idő az óvodára.”

András elmesélte, hogy a kislánya a COVID-generáció szülötte, 2019 decemberében jött világra, és egyelőre nehezebben nyit mások felé. „Éppen a lezárások alatt lett egyre kíváncsibb, a pandémia miatt azonban nagyon kevesekkel találkozott az édesanyján, a bátyján és rajtam kívül. Így megszeppenve fogadta a tágabb családot, rokonokat, barátokat, és sokkal távolságtartóbb is. Érdekes, hogy a webkamerán, ahol korábban »találkozott« emberekkel, arcokkal, mindenki irányába érdeklődőbb.”

A kicsiket azonban sokkal kevésbé kell félteni a karantén káros hatásaitól. A pszichológus szerint hamar hozzászoknak majd az új, nyitottabb világhoz is, hiszen rugalmasan állnak helyzetekhez, könnyebben alkalmazkodnak, és a későbbiekben a nyílt kapcsolatteremtéssel sem lesz gondjuk. „A tartózkodó magatartás nem örökre szól. Összességében a társadalom nagyobb hányada vissza fog rendeződni, alkalmazkodik, és le fogja tudni küzdeni a poszt-COVID-szorongást” – mondja Tárnok Zsanett.

Spontán gyógyulás

Az elveszett jövőkép és lehetőségek, valamint a biztos kapaszkodók nélkül töltött csaknem másfél év hatalmas többletterhet jelentett a serdülők – saját világukban eleve küzdelmes – hétköznapjaiban. A helyzet miatt még inkább túlcsorduló és belső feszültséget keltő érzelmek lecsapolására pedig a bezártság és izoláció nem adott megfelelő teret, ezért azokat fokozott, olykor szélsőséges formában élték meg.

„Akik a karantén alatt hozzánk érkeztek, azok biztosan csak a jéghegy csúcsai voltak. Ugyanakkor reméljük, hogy azzal együtt, ahogy a külső környezet rendeződik, úgy a normatipikus fejlődést és a normatipikus életet mutató fiatalok idővel spontán maguktól fognak regenerálódni” – mondja Szolnoki Nikolett, aki szerint az is előfordulhat, hogy a nyitás és a vakáció miatt sok helyzet anélkül is megoldódik, hogy medikalizálnák a gyerekeket.

„Nem jó az senkinek, ha úgy hagyják el a gyerekkort, hogy egy pecsétes zárójelentésük van arról, hogy baj volt.”

A szakértők szerint tehát akár nyomtalanul is elmúlhat a poszt-COVID-szorongás, és egészséges, jó kapcsolatokat kiépíteni tudó felnőtt válhat a serdülőkből. Ha azonban a későbbiekben is lesznek szuicid gondolatai a fiatalnak, érdemes mihamarabb szakértő segítségét kérni. Ezt bárki megteheti a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórházban, de az ingyenesen hívható 116-123-os számot vagy a kifejezetten fiatalok számára fenntartott 137-00 lelki elsősegély-vonalat is lehet tárcsázni.

(Kiemelt képünk illusztráció: AFP/AFP / Roos Koole)