„Súlyos milliárdok tűntek el magánzsebekbe”
Magánszínházi szövetség alakulhat. A kezdeményező Németh Kristóf, a Játékszín Magyar Hírlapnak nyilatkozó igazgatója szerint a magánszínházi forma elkerülhetetlenül kiszűri a korrupciót, hiszen a sajátjukkal gazdálkodnak. A szervezetnek tagja lesz a Karinthy Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és akár a Centrál Színház is.
Kezdeményezte a Magánszínházak Szövetségének megalapítását Németh Kristóf, a Játékszín igazgatója – írta a Magyar Hírlap. A lap hétfői számában az igazgató elmondta: az elmúlt évadban kezdeményezte a Magyarországi Magánszínházak Szövetségének megalapítását, amelynek tagja lesz a Karinthy Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, valamint most ért meg a lehetőség, hogy akár a Centrál Színház is.
„Szükség van erre, mert nem konkurenciaként, hanem támogatóként tekintünk egymásra abban az értelemben, hogy ha a színház jól működik, az előbbre mozdítja a kultúrát is” – fogalmazott a színházi szakember. Szerinte az általuk megvalósított magánszínházi forma elkerülhetetlenül kiszűri a korrupciót, hiszen a sajátjukkal gazdálkodnak. Közhasznú társaságként ráadásul nonprofit működésűek, azaz bevételüket vissza kell forgatniuk az üzemeltetési költségekbe.
Németh Kristóf szerint régen eljött volna már annak az ideje, hogy minden színházvezető felelősséget vállaljon a rá bízott javakért, közpénzért és az etikai-erkölcsi-művészi tartalommal kapcsolatban. „Mindannyian tudjuk, hogy ebből a szférából súlyos milliárdok tűntek el magánzsebekbe” – tette hozzá.