Tizenöt városban tüntetnek a státusztörvény ellen

Legalább 15 városban tüntetnek a pedagógusokat újabb csapásként érő státusztörvény beterjesztése ellen csütörtök este.

2023. június 1., 19:10

Szerző:

A státusztörvény az utóbbi hetekben újra indulatokat váltott ki az oktatási rendszer reformjáért és a pedagógusbérek emeléséért tüntetők körében – írja a Mérce. Két alkalommal is kordonbontásba és könnygázas oszlatásba torkollt a diákok tüntetése a Karmelita kolostor előtt. Legutóbb, május 19-én pedig a Fidesz-székháznál fejeződött be a tüntetés, ahol a rendőrség erővel oszlatta fel az összegyűlt tömeget. Mindezek tükrében a csütörtöki demonstrációkon a rendőri erőszak ellen is tüntetnek a Belügyminisztériumnál.

A kormány a tanárok bérének emelésére hivatkozva március 2-án tette közzé a státusztörvényként, majd bosszútörvényként elhíresült tervezetet, amellyel megszüntetnék a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát. 

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a bevezetni tervezett törvénnyel nemcsak nőnének a pedagógusok munkaterhei, de felszámolnák a tantestületek maradék autonómiáját is. Bár már júniustól bevezették volna az új törvényt, a szakszervezetekkel folytatott egyeztetések eredménytelenül zárultak, és egyelőre még a parlament elé sem került a tervezet. A tüntetők pedig azt szeretnék elérni, hogy ne is kerüljön. A tanárok, diákok, szülők és támogatóik ma Soprontól Debrecenig számos városban egyidőben tüntetnek a Tanítanék és a noÁr szervezésében.

A 17 órakor kezdődő budapesti tüntesről az RTL azt írja, hogy „nincsenek sokan, a tömeg a Belügyminisztérium épületétől a Nádor utcáig tart”. A Mérce szerint nagyjából ezren voltak ott a tüntetés kezdetén.

Az RTL arról számolt be, hogy a rendőrség pont ma tett közzé egy szórólapot, melyben a békés demonstrálásról adnak tanácsokat a tüntetőknek. Egyebek mellett a következőket: ne legyenek „megfélemlítő és félkatonai ruhában”, ne tartsanak maguknál fegyvert vagy egyéb veszélyes eszközt, ne takarják el az arcukat, és tegyenek eleget a rendőri felszólításnak. Mint írják: a szórólapon nyomatékosították, hogy a „rendbontókkal szemben kényszerítő eszközt alkalmazhatnak”, indokolt esetben pedig a demonstrációt is feloszlathatják. 

Szegeden a Dugonics térről  – útba ejtve a Fidesz helyi irodáját – a Széchenyi térre vonultak a tüntetők:

A noÁr és a Tanítanék által kezdeményezett országos akció keretében demonstrálnak Budapest és Szeged mellett Sopronban, Pécsen, Debrecenben, Miskolcon, Szombathelyen, Szentesen, Veszprémben, Nagykanizsán, Dunaújvárosban, Szekszárdon, Balassagyarmaton, Szolnokon és Egerben kezdődött tüntetés 17 órakor. 

(Kiemelt képünkön: tüntetés a státusztörvény ellen Budapesten 2023. június 1-jén. Fotó: Tanítanék.)