Minden, amit a kamatstopról tudni kell

Sok ember életét érinti majd a kamatstop. 

2022. január 7., 20:30

Szerző:

Mintegy 470 ezer változó kamatozású lakossági jelzáloghitel-szerződést érint a januártól életbe lépett féléves kamatstop; ezeknek az ügyfeleknek küldenek levelet a bankok – mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán péntek este.

„A kormány kamatláb-maximáló döntése nemcsak a lakáshiteleket, hanem a szabad felhasználású kölcsönöket is érinti, valamint a feltételeknek megfelelő moratóriumos hiteleket” 

– ismertette Binder, aki azt is kiemelte, hogy a kamatstop fél évet ad a bankoknak és az ügyfeleknek, hogy átszerződjenek a változóból a fix kamatozású hitelekre.

A kamatfixálásnak ugyan van költsége, de amit esetleg az ember elveszít a réven, azt biztosan megnyeri a vámon – fogalmazott. Hosszú távra biztonságosan fix kamatokkal célszerű eladósodni, az időről-időre bekövetkező világgazdasági válságok miatt.

A világszerte jellemző komoly inflációs nyomás kihat a kamatokra – mondta, hozzátéve: a budapesti bankközi forint hitelkamatláb (BUBOR, a kereskedelmi bankok kihelyezési rátájának átlaga) az a mutató, amihez viszonyítják a változó kamatozású lakossági jelzálogkölcsönöket. Ez a mutató tavaly októberben – attól függően, hogy 3, 6 vagy 12 havi volt – valamivel 2 százalék fölött volt.

Most 4 százalék fölötti értékeket mutat, tehát nagyjából 2 százalékpontos különbségekről van szó. Az intézkedéssel egy ügyfél hitelénél 10-11 százalékos törlesztőrészlet-csökkenésről lehet beszélni futamidőtől és hitelösszegtől függően ismertetése szerint.

Binder István megjegyezte, hogy júniustól sem jöhet vissza a magasabb kamat, a 2015-ben bevezetett fair banki szabályok miatt.

Kitért arra is, hogy történetének legerősebb évét zárhatja a lakossági hitelpiac, nagyjából 15 százalékkal bővült, elsősorban a lakáshitelek húzták a növekedést. Ez azonban biztonságos eladósodást jelent, mert az adósságfék szabályok garantálják, hogy ne erejükön felül adósodjanak el az ügyfelek – jelezte.

Féléves lakossági kamatstop bevezetését jelentette be a jelzálog alapú hitelekre tavaly december 22-én közösségi médiaoldalán Orbán Viktor miniszterelnök. Közölte: a január elején hatályba lépő intézkedéssel október végi szinten rögzítik a jelzálog alapú hitelek kamatait; ami azt jelenti, hogy a februári törlesztőrészlet már alacsonyabb lesz, mint a korábbiak.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)

 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.