Egy, azaz 1 embert hallgatott ki a Polt Péter vezette ügyészség eddig a Simonka-ügyben

2020. január 8., 13:12

Szerző:

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő megkérdezte Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy mi a helyzet a Simonka György vádemeléssel érintett büntetőügyétől elkülönített további két büntetőügyben.

Válaszában Polt Péter annyit írt, hogy a vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban bűntette miatt eddig egy személyt hallgattak ki gyanúsítottként. Azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva a főügyész nem közölte, hogy ki volt a kihallgatott személy, és a többi érintettről sem árult el semmit.

A másik ügyben, a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Alapítvány és a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulás pályázataival kapcsolatban, ahol különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoznak, még senkit sem hallgattak ki – írta a 444.

A fideszes Simonka György és 32 társa ellen augusztusban emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, miután az ügyészség szerint összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak. 

A Simonka-ügy azonban viszonylag még így is jól áll: a Borkai-ügyben például még egyetlen embert sem hallgatott ki a Polt Péter vezette ügyészség.