Semjén Zsolt is elmondta véleményét a Völner-botrányról

Tordai Bence kikérdezte Semjén Zsoltot a Völner-üggyel kapcsolatban.

2021. december 7., 19:50

Szerző:

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője a parlament folyosóján szólította le Semjén Zsoltot kedden, akit a Völner-botrány kapcsán kérdezett. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, továbbá közölte, hogy a végső döntés Varga Judit kezében lesz. 

„Ez is azt bizonyítja, mint több fideszes képviselő esetében, hogy nincs kettős mérce, az ügyészség működik, Polt Péter teszi a dolgát. És hogyha valakivel kapcsolatban bűncselekmény gyanúja merül fel, akkor mindegy, hogy kormánypárti vagy ellenzéki, a törvény betűje szerint mindenkivel szemben el kell járni”

– mondta Semjén Zsolt, aki hozzátette: 

„Völner Pált egy nagyon rendes, kitűnő embernek ismertem meg, személyesen nehezen tudom elképzelni, hogy vele szemben ez megalapozott lenne”

A Fidesz egyébként kedd délután közölte, hogy a kormánypártok meg fogják szavazni Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését, mert szerintük tisztáznia kell magát az igazságszolgáltatás előtt. 

(Kiemelt kép: Semjén Zsolt beszédet mond Budapesten 2020. december 16-án. Fotó: MTI / Bruzák Noémi)

 

 

 

18:39

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban kötetlen beszélgetésen fogadta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nemzetközi médiakonferenciájának külföldi előadóit, Orbán Balázs politikai igazgatóval, az MCC kuratóriumi elnökével közösen – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

2023. január 26., 17:01

Elkészült hazánk legjobb munkahelyeit listázó kutatás. Az élbolyban első pillantásra meglepő cégek is: az első tízbe például bekerült a McDonald's és a MÁV is.