Semjén Zsolt törvényjavaslata többszörösére emelné a miniszteri fizetéseket

2018. június 20., 17:15

Szerző:

Többszörösére emelkedhet a miniszterek fizetése a 2019-es költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslat alapján. Az új szabály alapján a miniszter annyit kereshet, amennyit a minisztériuma alá tartozó állami cég vezetője, márpedig azokat az elmúlt években több cégnél jó magasra tornázták  – írja az Index.

A miniszterek fizetéséről eddig a központi államigazgatási szervekről szóló törvény rendelkezett. Ennek értelmében egy miniszter alapbérként a mindenkori köztisztviselői illetmény 15,6-szorosát kapta, ez 2018-ban 602 940 forint volt, amihez még járt 50 százaléknyi kiegészítés és 65 százaléknyi pótlék. Ez összesen 1 296 321 forint, ha a miniszterelnök nem csökkenti az alapilletmény összegét 20 százalékkal, amihez egyébként joga van.

Új kormány - Miniszteri kinevezések átadása a Sándor-palot

törvényjavaslat benyújtója Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, előadója Varga Mihály pénzügyminiszter. Eszerint pedig a miniszter akár akkora fizetést is kaphat, mint az alá tartozó legnagyobb állami vállalat vagy költségvetési szerv legjobban fizetett dolgozója. Ez azért jó hír a minisztereknek, mert az állami cégek vezetőinek fizetése az elmúlt években megugrott, a legnagyobbaknál havi 3–5 millió forintot is kaphatnak havonta.

Például a Magyar Posta, a MÁV, az MVM és az MFB feje is 5 milliót kap. Az új törvény életbe lépése esetén a cégekért felelős miniszterek is ugyanennyit kaphatnak.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.