Selmeczi Gabriella nem hagyta ki a ziccert: visszaszólt

A Gyurcsány-párt jobban tenné, ha aktivistáinak minden energiáját inkább Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának előkerítésére fordítaná, hogy végre össze lehessen hasonlítani sógora négy évvel korábbi, azonos című szakdolgozatával - így reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a Demokratikus Koalíció (DK) vasárnap, ugyancsak közleményben bejelentett akciójára.

2012. június 11., 05:18

A DK azt közölte: arra kéri azokat, akik elutasítják "a népnyelvben Nemzeti Inzultációként emlegetett akciót, hogy a személyes adataiktól megfosztott Orbán-leveleket" juttassák el hozzájuk. Jelezték: a megsemmisített és újrahasznosított levelekből befolyó összeget a DK jótékony célra ajánlja fel.

A Fidesz szóvivője erre reagálva azt írta, hasznosabb időtöltés lenne, ha a DK-sok inkább pártelnökük, Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának előkerítésére fordítanák energiáikat. "Ez mindenképpen hasznosabb időtöltés lenne, mint az emberek politikai aktivitásának, a közügyekbe való beleszólásnak, az együttkormányzásnak a szándékos akadályozása" - áll Selmeczi Gabriella közleményében.