Schiffer András szerint nettó hazaárulás követelni az euró bevezetését, és a minket gazdaságilag előző Szlovákiára hivatkozik

2019. október 1., 12:12

Szerző:

Az európai politika újabb öt éves ciklusának kezdete volt az apropója a Karátson Gábor Kör és a ELTE TÁTK humánökológia szak közös beszélgetőestjének, melyre többek mellett meghívást kapott Schiffer András egykori LMP-s politikus, ügyvéd is.

A beszélgetés elején az euró bevezetését járták körül, Schiffer András pedig nem kertelt, szerinte

„Azok a pártok amelyek az euró minél korábbi bevezetését követelik, nettó hazaárulást követnek el”

– mondta az ügyvéd a Mandiner tudósítása szerint. Schiffer András ezt azzal indokolta, hogy azok az országok, amelyek a közös valutát vezették be, lemondtak a saját jegybankról, az alapkamat megállapításáról és az árfolyamok befolyásolásáról, azaz szuverenitásuk csökkent.

A volt politikus többször ellentmondásba keveredett: egyrészt az EU kapcsán elmondta, hogy a periféria országai hatalmas felzárkózást köszönhetnek a csatlakozásnak, másrészt szerinte az euró bevezetésével nőttek a különbségek a magországok és a periféria között. Azt már mi tesszük hozzá, hogy a legtöbb perifériaország, mint Magyarország is az euró bevezetése után csatlakozott az EU-hoz, ami nem erősíti Schiffer érvelését.

Schiffer András
Fotó: Facebook

Schiffer András az euró veszteseként azt a Görögországot említette, amely a németek adósvá vált, arról azonban nem ejtett szót, hogy Görögország megelőzően maga hamisította meg a saját gazdasági adatait, hogy elodázza a csődöt. Nem mellesleg Görögországgal kapcsolatban a csatlakozásukat megelőzően is komoly aggályok voltak, hogy alkalmas-e a gazdaságuk a közös valutára, de erre csak a válság után derült fény.

A volt LMP-s politikus kitért Szlovákiára is, ahol az állami jóléti kiadások csökkentését tapasztalta a versenyképesség érdekében, amit neoliberális politikának nevezett, ám arról nem beszélt a tudósítás szerint, hogy eközben negyven százalékkal nőttek a bérek 10 év alatt északi szomszédunknál, mérséklődött az infláció és az euró miatt újabb befektetők is felfedezték maguknak az országot. Megjegyezzük, hogy 10 év alatt lehetetlen alapos mérleget vonni Szlovákia választásáról, mert az új valuta egy hatalmas átrendeződést indított el, melynek következményei még nem láthatók.