Sátoraljaújhelyen lesz a leghosszabb a szavazólap, a Belvárosban már sokakat lehúztak róla

2018. április 7., 16:08

Szerző:

Budapest 1-es választókerületében indul a legkevesebb jelölt a vasárnapi országgyűlési választáson, mindössze négy – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szombati sajtótájékoztatóján.

Az I. és az V. kerület egészét, illetve az VIII. és a IX. kerület egy részét lefedő körzetben ugyebár egymás után lépett vissza az együttes Juhász Péter, a momentumos Fekete-Győr András és az MSZP-Párbeszéd jelölte, V. Naszályi Márta - és így az LMP-s Csárdi Antal esélyes ellenzékiként állhat ki Hollik István ellen. (A másik két megmaradt induló a Jobbiké és a Magyar Kétfarkú KutyaPárté.)

A főváros 3-as, 5-ös és 7-es választókerületében (XII., VII. és XIII. kerület) 6-6 jelölt indul, a Bács-Kiskun megyei 2-es választókerületben (Kecskemét) és Budapest 4-es (II. kerület) választókerületében pedig 7-7. A legtöbb jelölt továbbra is Nógrád megye 1-es, salgótarjáni választókerületében van: 32. Békés megye 2-es választókerületében 29, Borsod-Abaúj-Zemplén 4-es (Kazincbarcika) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es (Vásárosnamény) választókerületében 29-29, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5-ös (Sátoraljaújhely) választókerületében pedig 28 jelölt indul. 

Pálffy Ilona elmondta még, hogy 1555 nyilvántartásba vett jelölt van, de ez a szám még változni fog, mert a szombat reggeli visszalépéseket most rögzítik a választási informatikai rendszerben.