Most egy sátoraljaújhelyi táborban bukkant fel a koronavírus, gyanús eseteket különítettek el
Két koronavírusos beteg volt a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborában
- tudta meg a hvg.hu egy, a táborban részt vevő olvasójától. Mint arról beszámolt, az eseményen nagyjából 250-en vannak, a Kárpát-medencei diaszpórában élő középiskolások és egyetemisták.
A hétfőn indult táborban a kedd délelőtti városnézésen derült ki, hogy az egyik diák tesztje pozitív lett. A hír hallatán mindenkit visszavittek a táborba, a két érintettért külön autóval jöttek. Elmondása szerint a teszteket nem a táborban, hanem még korábban, Budapesten végezték, de azt nem tudta megmondani, hogy a vizsgálatokat ki és miért kérte.
A táborban ezt követően megjelentek a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai, a két ember közvetlen kontaktjait elkülönítették,
az érintett diákokat pedig mentőautó vitte el egy fővárosi kórházba.
Nagyon ijesztő volt – számolt be a hvg.hu olvasója. A tábort szervező Rákóczi Szövetség elnöke azt mondta, a tábor folytatódik, az érintetteket elkülönítették.
A portál hozzáteszi,
Szerbia az egyetlen unión kívüli ország, ahonnan Orbán Viktor bejelentése után szabadon jöhetnek turisták Magyarországra,
miközben az unió által javasolt országokból viszont nem. Miután egyre romlik a járványhelyzet Szerbiában - kedd este Aleksandar Vucic államfő már arról beszélt, ismét kijárási korlátozást vezetnek be Belgárdban.
Az MTI fotóinak tanúsága szerint a tábor hétfői megnyitóján a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára, Potápi Árpád is részt vett.

Nemrég ugyancsak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében bukkant fel a koronavírus: Mezőkövesden egy iskolát kellett lezárni, miután egy pedagógus többeket is megfertőzött.