Sargentinit sokkolta az Orbán-kormány kampánya, inkább nem jön Magyarországra
Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselő vasárnap interjút adott az RTL holland csatornájának, amelyben arról beszél, hogy fel kell gyorsítani a lisszaboni szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást, amelyet Magyarország ellen indítottak el az Orbán-kormány jogállamiságot sértő intézkedései miatt.
A politikust hétfőn meghallgatták az Európai Tanács december 13-14-i ülését előkészítő testület, az Általános Ügyek Tanácsa találkozójának a margóján, ő pedig az interjúban azt állította,
a meghallgatás üzenet, hogy sietni kell, nem szabad késlekedni a szankciókkal, a Trócsányi László igazságügyi miniszter hatalmában lévő közigazgatási bíróságok ugyanis újabb mélypontot jelentenek a magyar demokrácia számára.
Az interjúban Sargentini beszél az Orbán-kormány ellene indított kampányáról is, amely a bevallása szerint sokkolta,
Egy európai ország kormánya megfélemlít egy EP-képviselőt
– hívja fel a figyelmet, hozzáfűzve, már nem is meri Magyarországon tölteni a vakációját.
– Az emberek hisznek a kormánypropagandájának, amely szerint én valamiféle veszélyes ember vagyok. Ilyenkor nem szívesen járok egyedül az utcákon.