Levélben értesíti Sára Botond a Hős utcai lakosokat, hogy itt a vége

A nem bontásra ítélt lakások forgalmi értékét felmérik és megvásárolják őket, mert a TEK új műveleti központja épül meg a nyomortelep helyén.

2023. április 13., 10:59

Szerző:

Budapesti főispánja, dr. Sára Botond Attila végzésben értesíti a Hős utcában élő lakástulajdonosokat, hogy „ingatlanuk forgalmi értékének megállapításához készülő előzetes szakértői véleményhez szükséges helyszíni szemléhez biztosítsák a bejutást” a megjelölt napon, értesült a Népszava.  A TEK új műveleti egysége épül majd a „nyomortelep" helyére. 

A Magyar Állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. kormányhatározatra hivatkozva kérte a főispánt, hogy intézkedjen a Terrorelhárítási Központ új műveleti komplexumának megvalósítása érdekében. Jogalapként két kormányhatározatra hivatkozik a kormányhivatal. 

Az első, még 2020-ban kelt és a komplexum megvalósításáról szól, amelyben az Orbán Viktor vezette kabinet a belügyminisztert és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert bízta meg a X. kerületi Hős utca 15/A–B számú ingatlan átadásával kapcsolatos tárgyalások lebonyolításával. A határidő 2020. szeptember elseje volt. 

A másik kormányhatározatnak csak a száma ismert: 2024/2023, a pontos tartalma nem. A kétezres sorszámozású kormányhatározatok úgynevezett szürke zónás kormánydöntések, amelyek nem titkosak, de nem is kerülnek be a Magyar Közlönybe. Ilyen határozat ad most felhatalmazást arra, hogy a nyomortelepként elhíresült Hős utcai épületekben élők lakástulajdonát megvásárolják. Az épületek helyén a TEK többmilliárdos műveleti komplexuma épül meg. 

A főispán levelében arról tájékoztatja az ott élőket, hogy először az ingatlanok értékét méri fel igazságügyi szakértő. Ezt követően tesz ajánlatot a vételi árra a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.  A korábbiakban átlag 6,3 milliót fizettek lakásonként. Ha a lakástulajdonos nem fogadja el a felkínált összeget, akkor kezdetét veszi a kisajátítási eljárás. 

A Hős utcai szegregátumban kint járt értékbecslők semmilyen tájékoztatást nem adtak a lakóknak a szakértői vélemények elkészítésének határidejéről, mint ahogy a folyamat további lépéseiről sem kaptak tájékoztatást, írja a lap. Molnár Zsuzsanna, a Kontúr Egyesület elnöke úgy nyilatkozott, hogy a házban sok önkényes lakásfoglaló és albérlő is lakik. Velük kapcsolatban koncepció sincs.

(Kiemelt kép: Önkéntesek ételt osztanak Budapesten a Hős utcában lakó rászorulóknak 2020. április 29-én. MTI/Balogh Zoltán)