Sanyi, a társadalmon kívüli

Sanyi a fűtéscsövek alatt él. Budapest közigazgatási határain belül. Betegsége miatt már egy évtizede nem tudta elhagyni szűk menedékét, a külvilág eseményeiről nincs tudomása. Nem tudja, hol van Gyöngyöspata, nem nehezedik rá a svájci frank árfolyama és nem értesítették a közmunkaprogramról sem.

Sáros rongyok, törött sminkes tükrök, falióra, évekkel ezelőtti újságok és felismerhetetlenségig elbarnult tárgyak díszítik szűk "otthonát". A csövekből sugárzó 35-40 fokos melegben minden hamarabb megromlik. Ételmaradék bűze belengi a környéket.

Előrehaladott tuberkulózisa miatt Sanyi nem képes nagy távolságokat megtenni. Mindennapos sétáját az ágyától az vaskapuig elhelyezkedő három méteres távolság jelenti. Messzebb nem jutott az elmúlt években. Csupán három lakótársa és az őt rendszeres időközönként felkereső szociális munkás látta Sanyit az elmúlt fél évtizedben. A rendőrök is vagy öt éve néztek rá utoljára.

Sanyi jól elvan a fűtéscsövek mellett, bár az elmúlt években a szó szoros értelmében többször megégette már magát az egy méter széles folyosóban, amikor ittasan, félig öntudatlanul nekidőlt a forró vasnak.

Lakótársai kukázásból tartják fenn magukat, pénzt az olykor-olykor útjukba kerülő kiselejtezett műszaki cikkek eladásából szereznek.

Sanyi egy nyomorgó roma család tizedik gyermekeként született. Nagyon fiatalon munkába kellett állnia, az általános iskolát nem tudta befejezni. Eredeti lakhelyén város-rehabilitációt hajtottak végre, a házat, ahol élt, lebontották.

A negyvenes férfi tudomása szerint testvérei szintén nyomorban élnek.

Nosztalgiával mondja: "Meglátogatnám Rákoskeresztúrt, mert oda vagyok szokva. Sok időt töltöttem ott, többször ott aludtam a padon. Abban az időben jó cuccokat lehetett kukázni és be lehetett jutni házak pincéjébe, de ma már minden lakást zárnak". Elmereng, legyint és magához hívja a macskáját.

Balogh Dénes