Sallai R. Benedek bántalmazta Hadházy Ákost, aki kórházba került

2018. április 14., 13:13

Szerző:

A Honvédkórházba szállították Hadházy Ákost. Az LMP távozó társelnökét a párt egyik politikusa, Sallai Róbert Benedek bántalmazta – értesült a 168 Óra.

Szemtanúk szerint a hat visszalépő LMP-s egyéni országgyűlési képviselőjelölt fegyelmi eljárása zajlott szombaton az LMP budapesti székházában, amikor az eset történt. Hadházy a visszalépett képviselő-jelöltek – akik ellen éppen Sallai  kezdeményezte az eljárást – védelmében tanúskodott a fegyelmi bizottság előtt, amikor párttársa dühkitörésének áldozata lett.

Fotó: Hernád Géza

Sallai először azt mondta, „ezt nem hallgatja tovább”, majd mégsem távozott az ülésről, hanem odament Hadházyhoz, megragadta a két karjánál és székestül elrántotta. Hadházy a földre zuhant, bevágta a fejét és egy percre eszméletét vesztette. A fegyelmi bizottság és az az előtt álló politikustársak azonnal mentőt hívtak Hadházyhoz, akit ezután be is szállítottak a Honvédkórházba. Eközben Sallai R. lelépett a helyszínről. A jelenlévők rendőrt és mentőt hívtak, az ügyben Hadházy feljelentést tesz, jelenleg azonban még kórházban ápolják – így a 168 Óra hívására sem tudott reagálni.

Az LMP-ben egyébként Hadházy ellen is indult etikai vizsgálat még az április 8-i parlamenti választások előtt, mert az LMP legfőbb döntéshozói testületeinek határozatai ellenére tárgyalt a szocialistákkal. Ezután a párt társelnöke lemondott posztjáról és kritikákat fogalmazott meg. Hadházy a választások után a 24.hu-nak adott interjújában arról is beszélt, hogy Schiffer András és Sallai Róbert Benedek sokmilliós perrel fenyegette azokat az LMP-s jelölteket, akik visszalépnek az esélyesebb ellenzékiek javára. Schiffer ezért a kijelentésért ugyancsak perrel fenyegette meg Hadházyt.

A párt sajtóosztálya később közleményt adott ki, amely szerint az LMP az erőszak minden formájával szemben a zéró tolerancia elvét vallja.

„Ezért a mai napon történt eseményeket követően azonnal megkezdődött a párton kívüli jogi és a párton belüli fegyelmi eljárás Sallai R. Benedekkel szemben.”

09:38

Hiba, hogy az Európai Bizottság azt erőlteti, hogy a miniszterelnökök tűzzék napirendre Ukrajna EU-csatlakozását, mert az nincs előkészítve. Az azonnali csatlakozás helyett először öt-tízéves időtávra stratégiai partnerségi megállapodást kellene kötni Ukrajnával – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

08:47

Lezárták a Normafát, mert az ónos eső következtében a fákra rakódott jég az éjszaka megvastagodott, ágak és tenyérnyi jégdarabok szakadnak le, kisebb fák kidőlése is várható – tudatta a XII. kerületi önkormányzat péntek reggel.